Vágólapra másolva!
Fokozatosan romlik az egészségi állapota Karl Erik Böhnnek, a magyar nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitányának, aki attól tart, már csak hetei vannak hátra.

Böhn tavaly év elején tudta meg, hogy leukémiában szenved, egy ideig mesterséges kómában tartották, majd kemoterápiás kezelést kapott, és végül csontvelő-átültetésen esett át. Novemberben még úgy tűnt, legyőzte a rákot, azonban december 23-án kiderült, gyógyíthatatlan a leukémiája.

"Sajnos egyre rosszabbul érzem magam. A rendszeres vérvizsgálatok eredményei fokozatosan rosszabbodnak. Napról napra kevesebb oxigént szállít a vérem, s ez meglátszik az állapotomon is. Egyre fáradékonyabb vagyok, előfordult már, hogy belázasodtam, s éjszakára is bent kellett maradnom a kórházban. Nem tudom, mennyi idő adatik még meg nekem, de úgy érzem, már csak néhány hetem lehet hátra, azt szeretném kihasználni" - nyilatkozta a Blikknek a norvég edző, aki úgy tervezte, még egyszer eljönne Magyarországra elbúcsúzni a barátaitól, de attól fél, a romló fizikai állapota miatt ez már csak álom marad számára.