Sose sajnáljuk az időt a címke elolvasására

Vágólapra másolva!
2013-ban húszféle mosószert vizsgált meg a fogyasztóvédelmi hatóság élelmiszer- és vegyipari laboratóriuma. A Magyarországon kapható mosószerek többsége eszerint kellőképpen hatékony, a vizsgált húszféle termékből tizenhét megfelelt a jogszabályi előírásoknak. A magas sótartalom viszont semmi pluszt nem ad.
Vágólapra másolva!

Minderről a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tájékoztatta az MTI-t. A vizsgálat főként a foszfáttartalom felső határértékére fókuszált, illetve arra, a címkék megfelelnek-e a vonatkozó uniós rendeletnek. A környezetvédelem szempontjából minden termék átment a teszten, ugyanakkor három termék kevesebb hatóanyagot tartalmazott a jelölt értékeknél, közölte az NFH.

Szúrópróbaszerűen néhány termék sótartalmát is ellenőrizték, bár erre az összetevőre nincs konkrét szabályozás. Jó tudni, hogy a só a mosás hatékonyságához szinte egyáltalán nem járul hozzá, ellenben jelentősen növeli a termék töltési tömegét. A vizsgálat során négy terméknél 50 százalékos, vagy azt meghaladó sótartalmat mértek, ami nem szolgálja a vásárlók érdekeit. Érdemes erre odafigyelni. A hatóság azt tanácsolja, vásárlás előtt a fogyasztók minden esetben tájékozódjanak a mosószer címkéjén feltüntetett összetevőkről.