A gmail rejtett ajándékai

A Google megváltoztatta a gondolkodásunkat, illusztráció
A Google sok szempontból mélységesen átalakítja az életünket, a szokásainkat, a gondolkodásmódunkat
Vágólapra másolva!
Gmail-fiókja szinte mindenkinek van. Talán úgy, hogy megtartjuk a korábbi címeinket, talán teljesen átállunk, de még ha csak az első eset igaz is, szünet nélkül érzékeljük a különbségeket. Azok ugyanis természetes fölénnyel uralják a helyzetet: minden kattintással beleszaladunk valami univerzális gmailizmusba. Évek óta igaz ez – mégis léteznek szinte rejtett gmail funkciók. Pedig egyáltalán nem periférikus vonásokról van szó.
Vágólapra másolva!

A Business Insider állított össze szűk kétperces oktatóvideót a témában. Szétszedjük nektek, hátha épp az irodában olvassátok az Üzletrészt – amivel nekünk nincs bajunk, ugyan miért ne lehetne bárhol, bármikor Üzletrészt olvasni? –, hátha jól jön később az egyszerű lista.

A Google sok szempontból mélységesen átalakítja az életünket, a szokásainkat, a gondolkodásmódunkat Forrás: AFP/Oliver Berg

Hetedik: send and archive

Azzal a kattintással, amellyel elküldöd az emailt, egyben archiválhatod is magát a levelet. A Settings általános részében tudod átállítani, mindjárt a színes csillagok felett.

Hatodik: ha nem bírod a felugró levélbokszot

PC-sek: ctrl + levélírás gomb, Macesek: cmmnd + levélírás gomb.

Ötödik: így keress csatolmányt

Írjuk be a keresőbokszba ezt és így:

has:attachment

Olykor csak nézünk, milyen bázikus ötletekkel könnyíti meg a Google az életünket, tényleg. Pedig nem kellene. (Nézni.)

Negyedik: így keress méretet

Ha ugyanebbe a keresőbokszba azt írjuk be, 1m, vagy 1k, a gmail megkeres minden csatolmányt, amely akkora, vagy annál nagyobb, mint az általunk megadott terjedelem. Azaz egy megás vagy egy kilobájtos.

Harmadik: levelek konzervből

Ha irritál, hogy újra meg újra le kell írnod olyan örökérvényű sorokat, mint „Arra szeretnélek kérni, küldd el a számát sms-ben még a délelőtt folyamán”, „Hivatkozással telefonos megbeszélésünkre, kérném az alábbiakban”, „Igen, itt is hideg van”, „Háromra kell értük menni, pont mint a múlt héten, csak szólok, ugye, nem felejtetted el?” –, akkor folyamodj panelekhez. Sablonokban beszélni – ennél csak egy halálosabb vétség létezik: sablonokban írni. Na de ha praktikus az információ? Ha rövid és célra tartó az érintkezés? Hajdan megtaláltuk ezeket a gyárilag csomagolt kis formákat a ma már butának nevezett telefonon is. Milyen hidegen kacagtunk rajtuk akkor.

Ez a sorrend:

Settings – Labs fül – Canned responses – Enable

Adjunk a konzervnek olyan nevet, amelyről megjegyezzük, mi az üzenete, és mentsük el. Ha használni akarjuk, a kuka melletti lenyílócska kínálatából keressük ki. De az insert alól, mert van delete fejezet is. Igaz, törlés előtt rákérdez. Nagyon rendes ember. Nagyon Google.

Második: pontosan

És nem! A pontok nem számítanak. Az alábbi variációk

[email protected]

[email protected]

[email protected]

bármelyikével célba érne hozzánk az üzenet, ha használnánk ilyen mélcímet. Aki ezt mindig is tudta, most nyugodtan veregesse magát vállon.

Első: hogyan csináljuk vissza a küldést

A varázspálca! A működő volna-futószalag! Az időgép maga! Amikor nemcsak a jövődet, de a múltadat is meggondolhatod! Ugyanúgy a Labs címke alatt találod – crazy, experimental stuff, jól mondja a gmail –, Smartlabels és Unread message icons között aktiválod az Undo Send lehetőséget. Addig ott marad, amíg nem fogunk valami másba az oldalon.

Köszönjük, Google. Ezt is.