Az arculatod szerepe a céged sikerében

Vágólapra másolva!
Egyre több cég ismeri fel annak jelentőségét, hogy a grafikusát kezdettől bevonja a marketingterveibe. Ennek nem az az oka, hogy a vezető képtelen megkülönböztetni a piaci trendeket figyelő kollégát a monitorán elmélyült mosollyal színeket, vonalakat próbálgató kollégától, hanem az, hogy a tapasztalat bizonyítja: ez a fajta együttműködés hasznos. Szükség lehet rá. 
Vágólapra másolva!

A témában Mészáros Róbert, a Látványügynökség marketinges grafikusa prezentált a múlt héten a kkv-knak megrendezett Marketing Fesztiválon. Kifejtette, hogy ha előzetes képet szeretnénk egy kampány hatásmechanizmusáról, nagyon nagy öngól volna elmenni a vizuális aduk mellett. A grafikus azért is felel, hogy a grafikán túl hozzáadott értéket biztosítson. Nem is beszélve az állandó látványvilágról: a logóról, a weboldal hangulatáról, a látvány és az információ száz rejtelmes kapcsolódásáról. A grafikusnak is kezdettől tudnia kell, mi a cél, mit tervezünk, mit kell elérni. A grafikus nagyon támogató és inspiratív ötletekkel tud hozzászólni ahhoz, melyik ötletet hogyan lehet megvalósítani.

A KISSmetrics felmérése szerint mi, egyszeri vásárlók, szinte mindannyian (93 százalék) a látvány, elég sokan közülünk (80 százalék) pedig a színek alapján ismerjük fel a termékeket. Nem is nagyon örülünk, amikor megváltoztatják a jól bevált csomagolást.

Gondoljunk most azokra a márkákra, amelyek a puszta színjelzéssel érik ezt el (a rájuk gondolást). Magyar piacon a három telefontársaságra. Az üzemanyagok között a piros és a sárga dominanciájúra. A két nagy üdítő esetén a pirosra és a kékre. Miért? Mert az arculat szavak nélkül hív elő asszociációkat, ettől mintegy automatikusan működik. Mészáros Róbert elmesélte azt a kísérletet, amelyben egy cégvezető kétszer piros jelzésnél ment át a lámpán, egyszer hétköznapi összeállításban, másodszor öltönyben. A második esetben 55 százalékkal többen követték a tilosban, mint az elsőben. „Ennyit számít az arculat.”

Mit tartalmaz az arculat?

Ide tartozik minden egyes vizuális elem logó, betűtípus, színek –, de az is, mindezt hogyan érdemes használni. Fontos, hogy egységes legyen, hogy valamennyit következetesen használjuk. Ennek legkisebb egysége a névjegykártya. A névjegykártya cseppben a tenger, ezért lehetőség, de egyben potenciális banánhéj. Felnagyítja a cég erényeit, de csúnyán eltolhatunk vele mindent a legelején. Ha ugyanis, emeli ki Mészáros Róbert, a kártya másolt, ha a cégvezető portréja uralja indokolatlanul, netán még golyóstollal át is van húzva az elavult telefonszám, sok jóra ne számítsunk. Elkeseredésre azonban semmi ok: egy kreatívan megtervezett és lelkiismeretesen kivitelezett kártya mintegy száz forintba kerül. 10 000 forintért tehát eljuttathatjuk a cégünk jóhírét száz ügyfélhez. Van ezen mit gondolkozni?

Nem véletlen, hogy valamire való tipográfus több évet tölt egy betűtípus megtervezésével. Az arculatot olyan tényezők befolyásolják, amelyek akkor is hatnak ránk, ha ezt nem vesszük észre. Az egyenlőtlenül épített lépcsőfokok között sem látszik szabad szemmel a különbség, mégis valóság, hogy mire a végére érünk, megmagyarázhatatlan ingerültség dolgozik bennünk. Ezért nem mindegy, de egyáltalán, hogyan válaszunk. Mennyi helyet hagyunk a logó körül, mennyire legyen cirádás, használjunk-e hosszú árnyékot, mi a helyzet az élénk színekkel. Azt pedig csak reméli Mészáros Róbert, hogy webes felületen már senkinek nem kérdés a reszponzív dizájn. Mélységesen egyetértünk!

Az arculatot kötelező átgondolni. Mindenképp passzoljon a céghez, fejezze ki a vállalkozás szellemiségét, lehessen büszkén viselni. Legyen következetes és felismerhető. Olyan, amelyen látszik, sokat mutat, ki foglalta le. Tény, időnként szükség van arra, hogy megújítsuk, a termékek és szolgáltatások fejlődnek, módosulnak, de az alapélmény legyen az, még mindig látszik, méghozzá messziről, melyik cégről van szó. Tessen a vásárlóknak is. És kedves cégek, végül egy gondolat a ragyogó visszajelzésekről, ami természetesen remek hír: amikor referenciaként elhelyezitek jól látható helyen az elégedett ügyfél hálálkodó sorait, ugyan tegyétek meg, hogy kijavítjátok benne az elütéseket.

Hát ezért fontos a hatékony együttműködés a grafikussal. Olyan gyorsan követik egymást a változások, mindenkinek csapatban kell reagálni ugyanolyan sebesen. A Google folyamatosan mér, ha azt mutatja, a piros szín nem jött be, gondolkozzunk a kékben. A marketinges és a grafikus találja meg a közös hangot. Ehhez a grafikust be kell engedni az ötletekbe. Hadd tudjon meg szinte mindent a cégről, a szolgáltatásokról, a tervekről.