Vágólapra másolva!
Ha egy cég igazolni tudja, hogy megfizette az előleget vagy a foglalót a tavaly megrendelt online pénztárgépre, február 16-áig visszaigényelheti az állami támogatást.
Vágólapra másolva!

Erről Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára beszélt ma a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Nagyjából 80 ezer vállalkozás érintett a visszavont engedélyű két kasszatípus körüli felfordulásban, ám, mint a politikus elmondta, egy rendkívüli konstrukciónak hála nem fogják elveszíteni az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. gépeire befizetett előlegüket. Az új pénztárgépeket a NAV honlapján lehet megrendelni, és ugyanitt kell nyilatkozni arról is, hogy az államra engedményezik a már befizetett összeget. „Ezután nincsen más jogi vagy adminisztratív feladatuk”, mondta el a politikus.

Pankucsi Zoltán szerint már 40 ezer pénztárgép üzemel online módban, a teljes átállás pesszimista becslések szerint is március vége előtt befejeződhet. A költségvetés bevételi terve nincs veszélyben.