Ez a hely csak nekem szabad

Vágólapra másolva!
Mától a Wizz Air minden járatán 16-ra növelte lefoglalható ülőhelyeik számát, jelentette be a társaság közleményben. Aki a Reserved Seat szolgáltatást kifizeti, mindig az első három sor egyikében foglalhat helyet, elsőbbséget kap a beszállásban, és a fedélzet elhagyásában is.
Vágólapra másolva!

A Reserved Seat szolgáltatás egy útra már 2320 forintért elérhető, ez az egyik legkedveltebb kényelmi opció a Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága járatain. „Azok választják, akik el akarják kerülni a várakozást a be- és kiszállás során” – mondta Daniel de Carvalho, a Wizz Air szóvivője. – „Ezentúl a harmadik sort is fenntartjuk repülőgépeinken a szolgáltatás számára, hogy még több utasunk élvezhesse a helybiztosítás kényelmét. Havonta átlagosan 7 ezer járattal számolva ez azt jelenti, hogy pillanatnyilag 112 ezer ülőhelyet lehet lefoglalni a Reserved Seat szolgáltatással” – tette hozzá Daniel de Carvalho.

2013-ban több mint 13,5 millió utas választotta a légitársaságot.