Milliárdokat oszt szét a Vodafone

Vodafone
Vágólapra másolva!
A 130 milliárd dolláros tranzakcióból jókora szeletet kapnak a részvényesek a Vodafone-nál, ugyanakkor még további felvásárlásokra is marad keret.
Vágólapra másolva!
  • A Vodafone beszámolója szerint pénteken lezárta az elmúlt évtized egyik legnagyobb tranzakcióját, aminek keretében a brit távközlési cég egy 130 milliárd dolláros ügylet keretében megválik az amerikai Verizon Wireless mobilszolgáltatóban meglévő 45 százalékos csomagjától.
  • A vevő, azaz a Verizon Communications a vételárból 59 milliárd dollárt készpénzben, 60 milliárd dollárt saját részvényben, illetve egyéb eszközök révén egyenlített ki. A Vodafone olasz leányának 23 százalékos pakkja is az üzlet tárgyát képezte, ezt mintegy 3,5 milliárd euró értéken számították be a tranzakcióba.
  • A Vodafone a részvényesek között összesen 82,5 milliárd dollárt oszt szét, ebből 23,9 milliárd dollárt készpénzben, míg 58,6 milliárd dollárt Verizon Communications részvényben kapnak majd meg. Mindez egy részvényre vetítve összesen 1,7 dollárt, azaz 1,02 pennyt jelent.
  • Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a Vodafone összevonja részvényeit, ennek keretein belül 11 régi részvényért 6 újat kapnak a befektetők.
  • A Vodafone ezt követően már csak a negyedik számú telekomcég lesz kapitalizáció alapján a China Mobile, az AT&T, illetve a Verizon Communications mögött, ugyanakkor Európában továbbra is a legnagyobb lesz.
  • A brit telekomcégnek a növekedéshez felvásárlásokra lehet szüksége, melyhez mintegy 10-15 milliárd font áll a rendelkezésére egyes elemzői vélemények szerint. Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy az egyik célpontja a madridi tőzsdére igyekvő ONO kábeltelevíziós társaság lehet.
  • Elképzelhető, hogy a vadászból vad válik, hiszen korábban már többször is felhívtuk arra a figyelmet, hogy az amerikai AT&T érdeklődik a Vodafone iránt. Egyelőre azonban a sztori jegelve lett, miután a tengerentúli mobilszolgáltató január 27-i közzététele szerint fél évig nem fog ajánlatot tenni a brit cégre.