Visszasírják Shreket

Vágólapra másolva!
Hatalmas pofont kapott a Steven Spielberg nevéhez köthető DreamWorks filmstúdióról leválasztott DreamWorks Animation a New Yorki tőzsdén, miután a cég harmatgyenge negyedéves eredményekről számolt be.
Vágólapra másolva!

Csalódás a DreamWorks-nél

A DreamWorks Animation több mint 20 százalékos negyedéves árbevétel csökkenésről számolt be, elsősorban azért, mert legújabb nagy durranásnak szánt animációs filmjük, a Turbó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az Egyesült Államokon kívüli mozikban sem.

Az olyan sikerfilmek gyártója, mint a Shrek, a Madagaszkár, vagy a Kung Fu Panda, most nem robbantott kasszát. A becslések szerint a marketing költségek nélkül is nagyjából 135 millió dollárba kerülő Turbó az USA-ban csak 83 millió dollárt szedett össze a mozikból, és bár ehhez még hozzátett nagyjából 200 milliót a nemzetközi piacokon, a DreamWorks-nek még így is 13,5 millió dolláros egyszeri leírást kellett elkönyvelnie a produkción.

Részlet a Turbó című animációs filmből Forrás: InterCom

A DreamWorks Animation nem volt könnyű helyzetben, hiszen nagy versennyel kellett szembenéznie. A cég vezérigazgatója, Jeffrey Katzenberg egyenesen soha nem látott versenyről beszélt a jelentést követő telefonos konferencián. Itt elsősorban a Disneyre gondolhatott, amely pontosan meglepetéssikerének, a Jégvarázsnak (eddig 980 millió dolláros jegybevétel világszerte) köszönhette, hogy kiváló negyedévet zárt. De például a Universal Gru 2 animációja is 971 millió dollárt söpört be a mozikból.

A mozin kívül sem teljesít jól

Ráadásul a Turbó értékesítése nem nagyon megy DVD-n és egyéb otthoni filmezéshez szánt csatornákon sem. Emellett további 7 millió dollárt írtak le a Rocky & Bullwinkle című rövidfilmjükön, amit a következő nagy dobásnak szánt márciusi megjelenésű Mr. Peabody és Sherman kalandjai előtt akartak levetíteni.

Forrás: Investor.hu

Így nem csoda, hogy a negyedik negyedévben csak részvényenkénti 20 centes eredményt ért el a társaság, jóval alacsonyabbat, mint az elemzők által várt 32 cent. Így nagy feladat hárul majd a Mr. Peabody és Sherman kalandjaira, hogy jó eredményeket érjen el. Az animációs film jövő hétvégén nyit az USA-ban, míg néhány nemzetközi piacról eddig összesen 22,5 millió dollárt hozott.

Persze a cég nem ül a babérjain, Katzenberg szeretné felpörgetni az értékesítést, és ezáltal a profittermelést. Például szeretne megállapodni olyan online videó szolgáltatókkal, mint a Netflix filmjeik terjesztéséről, valamint tervezik rajzfilm karaktereik licencelését különböző vidámparkokba.

A DreamWorks Animation épp a héten jelentette be, hogy Európa egyik legnagyobb vidámpark üzemeltetőjével, a Merlin Entertainments-szel megegyezett egy Shrek ihlette részleg létrehozásáról.

A cég részvénye a gyorsjelentést követően zuhanórepülésbe kapcsolt, a New Yorki piacnyitás előtt több mint 10 százalékos mínuszban forog.

A DreamWorks Animation árfolyama (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu