Határértéken túl, mérési hibán belül volt gyomirtó a bébiételben

Vágólapra másolva!
Az etofenproxszal szennyezett bébiételt a Tudatos Vásárlók Egyesülete a Tesco Global áruházak Zrt. egyik budapesti boltjában vásárolta. A Nébih a terméket visszahívta, a forgalmazó büntetőfejlentést tesz hitelrontás miatt.  
Vágólapra másolva!

Határérték feletti rovarölőszer hatóanyag-maradékot mutatott ki a laboratóriumi vizsgálat egy szlovák gyártó, a Novofruct által készített bébiételben - közölte a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) kedden az MTI-vel.

Az egyesület a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) együttműködve tesztelt bébiételeket laboratóriumi körülmények között, a 11 mintából az Ovko almás-áfonyás bébiétel a megengedett határértéken felül tartalmazta az etofenprox nevű vegyületet, amit növényvédő szerekben szoktak használni. Az összetevő túl volt ugyan a határértéken, ám hivatalosan még beleesett a mérési bizonytalansági tartományba.

A hatályos jogszabályok szerint a bébiételekre és feldolgozott gabonaalapú élelmiszerek nem tartalmazhatnak kilogrammonként 0,01 milligrammot meghaladó mennyiséget. A Nébih írásbeli tájékoztatása szerint az érintett terméket a Tesco valamint a forgalmazó minden érintett kereskedelmi partnertől visszahívta.

Az Ovko termékeit nem először kell levetetni a polcokról, 2010 tavaszán egy Tescoban vásárolt almás-málnás bébidesszertben találtak határérték felett kaptánt - jegyzi meg a közlemény.

Nemes Tibor, az Import Trade Hungary Kft. ügyvezető igazgatója MTI-hez kedden este eljuttatott közleményében úgy véli, a TVE célja, hogy lejárassa terméküket egy olyan jegyzőkönyv alapján, ami 50 százalékos mérési bizonytalanságot tartalmaz.

Nemes Tibor rámutatott: "az ügy furcsaságához tartozik, hogy nem történt meg az ellenminta-vétel, ami a bizonyíthatóság egyik alapkövetelménye, valamint egy folyamatban lévő vizsgálatról szivárogtak ki a Nébihtől információk, amikor még az ügyben semmiféle elmarasztaló határozat nem született".

A Kft ügyvezető igazgatója, Nemes Tibor az MTI-vel kedden este közölte, hogy mivel még folyamatban lévő vizsgálatról van szó, és az ügyben nem született elmarasztaló határozat, büntetőfeljelentést tesznek hitelrontás miatt.