Másfélszer annyi használt autót importáltunk

Vágólapra másolva!
Mit nekünk méregdrága euró, vagy az év elejétől módosult illetéktörvény: januárban és februárban 52 százalékkal több tulajdonostól vett autót hoztak be Magyarországra, mint 2013 azonos időszakában, tájékoztat a Használtautó.hu.
Vágólapra másolva!

Dacára annak, hogy január 1-jétől a külföldön vásárolt használt járművek után is kötelező vagyonszerzési illeték akár 50 ezer forint plusz terhet róhat a tulajdonosokra, az év első két hónapjában behozott 13 818 jármű máris rekord lehet a használtautó-import volumenben. Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője szerint azonban felfelé húzhatja a belföldi kínálat általános árszintjét. „További probléma az illeték meghatározásával, hogy az idősebb autóknak megszabott alacsonyabb illetékszinttel tovább erősítheti azt a tendenciát, hogy a behozott autók többsége jóval idősebb 8 évnél” – véli. Hozzáteszi, továbbra is a felső-középkategóriás presztízsmárkák a legkeresettebbek. Ha árproblémába ütköznek, a magyarok inkább döntenek úgy, a kiválasztott típusból választanak egy-két évvel idősebb darabot, mintsem másik márka mellett tennék le a voksukat, tudjuk meg az ügyvezetőtől.