Erősebb a forgalom, szükség van zajvédelemre

Vágólapra másolva!
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 7 kilométer hosszan emel 3-5 méter magasságban autópálya melletti zajvédő falat ott, ahol ez az építés során elmaradt.
Vágólapra másolva!

A munkálatok 2015 végén fejeződhetnek be. Az M1-es autópályán Tatánál, az M3-on Mogyoródnál és Gödöllőnél, az M7-en az M0-s törökbálinti csomópontjánál, valamint Érdnél és Szabadbattyánnál, illetve a 86-os főúton Jánossomorja-Hanságligetnél, Mosonudvarnál és Mosonmagyaróvárnál dolgoznak a zajvédelmen. A sztráda érintett szakaszain az elmúlt húsz évben legalább másfélszeresére nőtt a forgalom, Gödöllőnél megkétszereződött, Tatánál 250 százalékot nőtt. Ezeken a szakaszokon a háromméteres falat cserélik ötméteresre, így a zajterhelést visszaszoríthatják a határérték alá. A programot várhatóan ugyanazon tender keretében valósítja meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Új Széchenyi Terv 1,2 milliárd forintos forrásából.