Vágólapra másolva!
Váratlan vereséget szenvedett a Barcelona, amely a Primera División 27. fordulójában 1-0-ra kikapott a félelmetesnek éppen nem mondható Valladolid ellen. Daniel Alves szerint az öltözőben olyan volt a hangulat, mintha elbukták volna a bajnokságot, Sergio Busquets pedig kritikusan elismerte, nem volt megfelelő a csapat hozzáállása.

"Amíg esélyünk van megnyerni a bajnokságot, addig küzdeni fogunk, bár az öltözőben a vereség után olyan volt a hangulat, mintha elbuktuk volna az aranyat. Akik nem bíznak bennünk, azoknak azt üzenem, szálljanak le rólunk" - nyilatkozta harciasan a kritikus szurkolóknak Daniel Alves, a Barcelona brazil jobbhátvédje.

Szerinte a Valladolid jól használta ki a kevés lehetőség egyikét, míg a Barcelona balszerencsés volt, de azt mondja, nincs idő bánkódni, mivel szerdán már vár rájuk az újabb feladat, és a Manchester City elleni BL-nyolcaddöntőn nem hibázhatnak.

A középpályás Sergio Busquets szerint a csapat nem a megfelelő hozzáállással játszott a Valladolid ellen. "Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Az első félidő nagyon gyengére sikerült, a másodikban pedig hiába próbálkoztunk, már nem jött össze a gól. Azért is fájó a vereség, mert így nagyon nehéz helyzetbe kerültünk" - elemzett Busquets, és való igaz, ha a Real vasárnap este nyer a Levante ellen, akkor már négy pont lesz a Barca hátránya.