Az oroszok bevethetik a "gázfegyvert"

Vágólapra másolva!
Az orosz Gazprom a második negyedévtől kezdve 37 százalékkal emelheti meg az Ukrajnának adott gáz árát - mondta az ukrán energiaügyi miniszter az Interfax szerint. Ráadásul a Gazprom szerint az ukránok nem fizették ki a februári gázszámlát sem, így már 1,89 milliárd dollárnyi adóssága van Ukrajnának.
Vágólapra másolva!

Az Interfax hírügynökség a hétvégén arról számolt be, hogy az ukrán energiaügyi miniszter szerint az orosz Gazprom a második negyedévtől kezdve megemelheti az Ukrajnának eladott gáz árát. A decemberi megállapodás szerint minden ezer köbméter gázért Ukrajna 268,5 dollárt fizet. Ez az ár emelkedhet most 100 dollárt Yuri Prodan szerint és érheti el a 368,5 dolláros szintet.

Az ukránok számára küldött gáz árát még decemberben csökkentették le 300 dollár alá 400 dollár körüli szintről, miután az ukránok nem írták alá az Európai Unióval szorosabb együttműködésre sarkalló dokumentumokat. Nagyon úgy fest, hogy az oroszok az ukránokra a gázárakkal akarnak hatni.

A Gazprom a múlt héten arról is nyilatkozott, hogy az ukránok nem fizették ki a februári gázszámlát, így már összesen 1,89 milliárd dollárral tartoznak a cégnek. Az orosz mamut elhintette azt is, hogy leállíthatják a gázszállítást, ha nem fizetnek az ukránok.

Alexei Miller, a Gazprom vezérigazgatója kijelentette, hogy vagy fizet Ukrajna, vagy a 2009-es helyzethez hasonlító szituáció jöhet. 2009-ben a Gazprom leállította a gázszállítását a kifizetetlen számlák miatt.

Mi lesz az európai fogyasztókkal?

Európa rendkívüli mértékben függ az oroszoktól és a gáztól, hiszen a tavalyi évben 162 milliárd köbméternyi gázt hoztak be Oroszországból Európába, aminek több mint a fele, mintegy 86 milliárd köbméter jött Ukrajnán keresztül.

Az Alexei Miller által emlegetett 2009-es szituációhoz képest azonban némileg változott a helyzet Európa gázpiacán:

  • Egyrészt a válság miatt alacsony a kereslet,
  • enyhe volt az idei tél,
  • javult Európában a gázhálózat (Északi-áramlaton keresztül Németországba közvetlenül eljut a gáz),
  • a tározók is alaposan fel vannak töltve,
  • továbbá 2003-hoz képest jelentősen visszaesett az orosz gázfüggőség Európában.

Ettől függetlenül fennakadásokat is okozhat Európában, ha az oroszok elzárják a gázcsapokat. Erre utalhat az a piaci reakció is, hogy a norvég gázexport 2013 januárja óta nem látott szintre ugrott pénteken.

Ugyanakkor némileg enyhít a feszültségen az is, hogy a németek szerint tele vannak a gáztorózik, ráadásul a tél kezd elmúlni, így a szezonálisan magas gázfogyasztási időszakon kezd túllépni Európa, így hosszabb ideig lehet fedezni a gázhasználatot a tározókból.

Az oilprice.com írása szerint az EU szóvivője azt nyilatkozta, hogy az európai tározókban 40 milliárd köbméternyi földgáz van, ami az éves fogyasztás 10 százalékát fedezheti.

Az orosz gázimport 2003 óta folyamatosan csökken, akkor még a teljes szükséglet 45 százalékát tette ki az orosz gáz, most már csak nagyjából az európai fogyasztás egyharmadáért felelnek az oroszok.

Orosz bevételek

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy nemcsak Európa függ az oroszoktól, hanem az a kötödés kölcsönösen is igaz. Oroszország energiahordozókból származó bevétele jelentős tételnek számít a költségvetés tervezésekor (mintegy 50 százalékát teszi ki a költségvetési bevételeknek), így nem mindegy, hogy mennyi olajat, gázt ad el az orszég és az sem mellékes, hogy milyen áron teszi.

A hétvégén az Investor.hu oldalon pont arról írtunk, hogy az orosz rubel összeomlása miatt soha nem látott szintre ugrott a rubelben számolt olajár, ami rendkívül fontos az orosz költségvetés szempontjából.

Az oilprice.com szerint Európa gázellátottsága jóval biztonságosabb, mint sokan gondolják és épp az oroszoknak kellene aggódniuk, hogy a jövőben el tudják-e adni majd a földgázt Európában.

Hogyan lehetne pótolni a kieső gázt?

Ha az oroszok úgy döntenek, hogy leállítják az Ukrajnába küldött gázt és emiatt kiesik az európai piacon ez a gázmennyiség, akkor az rövid távon okozhat riadalmat a földgáz piacon. Edward Chow, a Center for Strategic and International Studies egyik szenior vezetője (aki egyébként a Chevronnak volt vezetője is) elég pesszimistán nyilatkozott a Wall Street Journalnak, szerinte ugyanis rövid és közép távon nem nagyon lehet pótolni az orosz földgázt Európában.

Egyrészt növelheti a gázértékesítést Norvégia a Statoil révén, illetve megindulhatnak a cseppfolyós földgázt szállító hajók Európába többek között Katarból és ha minden jól megy, akkor előbb-utóbb az USA-ból.

Az amerikai palagáz forradalom révén ugyanis az USA-ban jóval olcsóbban lehet kitermelni és hozzájutni a földgázhoz, mint Európában vagy Ázsiában. A jelenlegi árak alapján is kevesebb mint a felébe kerül a földgáz az USA-ban, mint az öreg kontinensen.

A napokban olyan hírek is megjelentek, hogy a visegrádi országok az USA-ban lobbiznak azért, hogy cseppfolyós földgázt kaphassanak az USA-ból, ezzel pedig csökkenthetnék az orosz gázfüggőséget.

Egyelőre azonban még fontos problémát jelent, hogy nem lehet könnyűszerrel az USA-ból beszerezni a földgázt hajókon keresztül. Több cég is szeretné exportálni a szénhidrogént, de az exportengedélyezési folyamat lassan halad és meglehetősen nagy a vita Amerikában emiatt. Az export felfutása révén ugyanis megnövekedhetne az ottani piacon a gáz ára, ami számos vállalat (erőművek, vegyipari cégek) számára rendkívül fájó lenne.

Az exportálásra alkalmas terminálok kialakítása mellett a fogadó országnak is képesnek kell lennie a cseppfolyós földgáz fogadására, ami mindkét oldalon komoly beruházást jelent. A földgázt ugyanis cseppfolyósítani kell, majd az érkezéskor felmelegíteni és azután lehet majd a csővezetékekbe "berakni".

Az Oxford Institute for Energy Studies számításai szerint az USA-ból eljuttatni a földgázt (cseppfolyósítás, szállítás, felmelegítés költségét is figyelembe véve) nagyjából 160-170 dollárba kerül ezer köbméterenként.

Forrás: Investor.hu

A grafikonból jól látszik, hogy a jelenlegi amerikai gázárral számolva mintegy 9,5 dollár/mmbtu áron juthat el a gáz Európába, amire még a kereskedők rátehetik a hasznukat. A 9,5 dollár/mmbtu-s ár nagyjából 331 dollár/ezer köbméternek felel meg, így akár versenyképes is lehet az orosz exportgázzal összehasonlítva. Ugyanakkor Ázsiában ettől jóval drágábban, mintegy 14-16 dollár/mmbtu-s áron (560-580 dollár/ezer köbméter) vásárolják a gázt.

Egyelőre nehezen megoldható az orosz gáz helyettesítése az európai piacon, bár mindenképpen pozitív lenne, ha felgyorsítanák az amerikai exportengedélyezési folyamatot és ezáltal az USA-ból olcsó gáz érkezhetne az európai piacra, de erre még minden bizonnyal várni kell. Emiatt Oroszország és Európa között fennmaradhat az egymásra való utaltság az energiaellátásban.