Az utolsó forintig lehívnánk az unió 8200 milliárdját

Vágólapra másolva!
A kormány mintegy 10 százalékkal túlvállalta a 2007-2013-as uniós fejlesztési időszakban Magyarország rendelkezésére álló 8200 milliárd forintos keretösszeget. Jelenleg 9000 milliárd forint felhasználására van szerződés. A túlvállalás azt jelenti, hogy a befogadott összeg egy része várólistán van, és csak akkor folyósítják, ha a korábban elismert projektek közül kiesik annyi, hogy a pénz felszabadul.
Vágólapra másolva!

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára szerint a túlvállalással lehetőség van arra, hogy Magyarország 100 százalékban lehívhassa a ciklusban rendelkezésre álló 8200 milliárd forintot. Tavaly 14 százalékkal teljesítették túl az éves kifizetések eredetileg 1500 milliárd forintban meghatározott összegét és 1709 milliárd forintot fizettek ki. Ezen belül csak decemberben 350 milliárd forint került a vállalkozásokhoz.

A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy lezárták a 13 operatív program felfüggesztését okozó mérnökügyet, vagyis azt a vitát, amely akkor alakult ki, amikor Magyarország bizonyos pályázatokon való indulást hazai mérnökök közreműködéséhez kötött.

A Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) egyébként 90 milliárd forintos túlvállalásról döntött a kormány, a régóta húzódó kórházprojekt esetében pedig 50 milliárd forintos túlvállalást engedélyeztek, valamint újra feltöltötték az önerő alapot, amelyben az idén 30 milliárd forint áll rendelkezésre az önkormányzatoknak, állami szervezeteknek pályázataik megvalósításához szükséges önerő megteremtésére.

A 2007-től indult ciklusban támogatást nyert projektek felülvizsgálata folyik, annak kiderítésére, hogy valóban a megjelölt fejlesztési célokra használták-e fel a pénzeket. Magyarországon 2007-től 45 ezer pályázó összesen 63 ezer fejlesztést valósított meg, 4500 pályázót még vizsgálnak. Az államtitkár azt mondta, azokkal szemben, akik bizonyíthatóan ellopták a pénzeket, a kormány megteszi a szükséges intézkedéseket. Ez egyebek között jelenti a kifizetett támogatás visszakövetelését a kamatokkal együtt, továbbá ezek a cégeket illetve kapcsolt vállalkozásaikat kizárják a 2014-2020-as hazai és uniós forrásokból.