Ilyen az, amikor Mesterházy lopakodó üzemmódba kapcsol

Lakossági fórum Szászhalombattán, Kunczéval és Mesterházyval, Kormányváltás, Összefogás, választás 2014
Mesterházy és Kuncze sétálós lakossági fórumot tartott Százhalombattán
Vágólapra másolva!
Kuncze Gábor és Mesterházy Attila százhalombattai kampányeseménye lakossági fórumnak túl sétálós, sétának túl lakossági fórumos volt. Bár Mesterházyé volt a főszerep, időnként rászorult az egykori SZDSZ-elnök segítségére.
Vágólapra másolva!

Kuncze Gábor 15-20 piros, MSZP feliratú széldzsekit viselő aktivistával és nagyjából ugyanennyi újságíróval várta Százhalombattán Mesterházy Attila érkezését, hogy elkezdődhessen a délután 2 órára meghirdetett fórumuk. Várakozás közben Kuncze, a baloldal választókerületi jelöltje többször megnevettette az aktivistákat, és az újságírói kérdésekre is érezhetően nagy örömmel válaszolt.

„Szó se róla, kicsit elszoktam a kampányolástól – mondta az Origónak. - De ez most nekem kicsit lazább, nyugodtabb választás, mert korábban inkább országos kampányokat vittem. De persze nem könnyű: a hagyományos eszközök nehezen működnek, ez ellenfelemnek temérdek óriásplakátja van, nekem úgy 5-10 lesz körülbelül, ha egyáltalán találok helyeket.”

Kuncze Gábor Mesterházyra vár. Fotó: Bácsi Róbert László - Origo

Kuncze szerint korábbi kampányai és a mostani között a legnagyobb különbség az emberek zárkózottabbá válása, és az erőviszonyok felborulása. „Nehezebb személyes kapcsolatot létesíteni a választókkal, mint régen. Köztisztviselők, közalkalmazottak be nem merik tenni a lábukat az én rendezvényeimre, közben az ellenfelemnek meg közalkalmazottak és a hivatalok szervezik az eseményeket. Neki mindig van mit megnyitni vagy bezárni, kihúznak neki egy szalagot, azt átvághatja, másoknak ő húzhatja ki a szalagot… Szóval lejt a pálya nagyon. Ez ennyire soha nem volt jellemző.”

Az egykori SZDSZ-elnök megjegyezte, neki arra is ügyelnie kell, hogy finomabb, többek számára fogyasztható üzeneteket fogalmazzon meg. „Ez a baloldali összefogás néppártnak nevezhető, így az embernek sokkal óvatosabban kell beszélni, amikor a választók ilyen széles körét akarja megnyerni. Egy kisebb párt kampányában viszont sokkal bátrabban lehetett fogalmazni, mert egy jól körülhatárolható szavazói réteghez beszéltünk.”

Befut a miniszterelnök-jelölt

Megérkezett aztán Mesterházy, és Kunczéval együtt elindultak a főtér felé, ahol néhány árválkodó mikrofonállvány, egy Összefogás-pavilon és maroknyi ellentüntető várta őket, Simon Gáborra és Zuschlag Jánosra utaló transzparensekkel.

Tüntetők a százhalombattai Szent István téren Fotó: Bácsi Róbert László - Origo

Valamilyen furcsa oknál fogva Mesterházy és Kuncze nem a pavilonnal szemben, a mikrofonállványoknál állt meg, hanem a pavilon mellett. Helyszíni hangosítás híján nagyon közel kellett menni a politikusokhoz ahhoz, hogy halljunk valamit mondandójukból. A Mesterházynak szegezett kérdések többsége Zuschlag Jánosról vagy Simon Gáborról szólt, és a pártelnök válaszaiban nem is igazán ment túl az eddigi kommunikációs panelein. Nem tudja, honnan van Simon vagyona, az igazságszolgáltatás dolga ezt kideríteni, a parlamentnek nem lenne szabad kampánycélokra használnia az ügyet. Mesterházy szerint inkább Orbán Viktort kellene kérdezni Simicska Lajosról és Mészáros Lőrinc vagyongyarapodásáról.

Kuncze a beszélgetés kezdetén összefoglalta Mesterházynak kampánya állását. Ezt követően ritkán szólt, hagyta Mesterházyt az országos ügyekről és a baloldali kampányígéretekről beszélni. Kunczén viszont még így is látszott, hogy ő a rutinosabb politikus, mindig épp jókor szúrt közbe egy-egy megjegyzést, segítve Mesterházy válaszait. Amikor például a sokadik, Zuschlag Jánost érintő újságírói kérdés érkezett, Kuncze közbevetette: „Igazából lehet, hogy a Zuschlag csak a Fidesz programjának a fedőneve, és ők ezzel kampányolnak.” Mesterházy innen már sokkal könnyebben vette fel a fonalat: „Igen, mert a Fidesztől még semmilyen választási programot nem láttunk.”

Indulás!

Az újságírói kérdések végével kezdetét vette a legfurcsább lakossági fórum, amin valaha voltunk: Mesterházy és Kuncze ugyanis elindultak sétálni. Szó se róla, nagyon szép idő volt, de a két politikus körül a fotósokból, videósokból és pártaktivistákból kialakult vastag gyűrű miatt alig lehetett hallani, hogy miről beszélnek.

Mesterházy és Kuncze újságírói kérdésekre válaszol. Fotó: Bácsi Róbert László - Origo

A főtéri Makovecz-templomnál bekanyarodva, csupa-csupa felújított panel mellett elhaladva megérkeztünk az iskolához, ahol Százhalombatta polgármestere, Vezér Mihály és Sinka László alpolgármester fogadta a menetet. Miközben Mesterházy a születések számáról és az önkormányzat anyagi helyzetéről érdeklődött a város vezetőitől, megpróbáltam civileket keresni a menetben. Az MSZP-s aktivisták a piros széldzsekikről, Mesterházy testőrei pedig adóvevőikről könnyen felismerhetőek voltak, az újságírók többségénél is volt jegyzetfüzet, kamera vagy diktafon. Mindenkit körbejárva, egy férfit és egy babakocsis nőt találtam. Előbbiről kiderült, hogy aktivista, csak nincs széldzsekije, utóbbi pedig csak a piacra ugrott ki, és látta a tumultust. „Nem tudtam, hogy itt van a Mesterházy” – mentegetőzött továbbhaladtában.

Miután megtudtuk azt is, hogy az iskolai sportcsarnok 1982-ben épült, és nagyon jó volt az akkori diákoknak, hogy többé nem kellett kint, a hidegben tornázniuk, megindultunk a helyi piac felé. Itt Mesterházyék bementek egy papír-írószer boltba, ahová az újságírókat csak egyesével engedték be, de mire én sorra kerültem volna, a politikusok már ki is jöttek. Innen az uszodához sétáltunk, ahová már a sajtó egyáltalán nem mehetett be. A kint maradó aktivisták sejtelmesen csak annyit mondtak: „bent beszélgetnek az urak.”

Legjobb fej

Míg az urak bent beszélgettek, néhány járókelőt kérdeztünk arról, hogy tudtak-e a fórumról. Többségük semmilyen hirdetést nem látott. „Mi csak a főtéren sétáltunk, amikor láttuk, hogy itt vannak” – mondta egy középkorú nő. A megkérdezettek többsége egyébként jó véleménnyel volt Kuncze Gáborról, és örültek, hogy a választókerületben ő a baloldali jelölt. „A Kuncze a legjobb fej, az egyetlen hibája, hogy politikus! Havernak nagyon jó lenne, és ezt komolyan mondom” – nevetett egy férfi.

Bontják a baloldali összefogás pavilonját a főtéren. Fotó: Bácsi Róbert László - Origo

Az uszodalátogatás után a százhalombattai Kulturális Központ büféje volt a cél, itt a politikusok és az aktivisták leültek az asztalokhoz, bennünket pedig néhány kép elkészítése után kitessékeltek. Az Origo azt firtató kérdésére, hogy miért döntöttek a lakossági fórumozásnak ilyen, sétálós formája mellett, Mesterházy Attila ezt válaszolta: „Mert így több ember értesülhet arról, hogy itt jártunk, találkozunk járókelőkkel, és személyesen is megnézhetek olyan érdekes és fontos helyszíneket, amikre büszkék a helyiek, vagy amik megoldandó problémát jelentenek. Az idő rövidsége miatt ugyanis nem tudunk mindenhol fórumot tartani.”