Hamarabb fizetnek egymásnak a vállalkozások

Vágólapra másolva!
A soros negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás szerint kedvezően hat a szektor likviditására, hogy mind a vevői, mind a szállítói számlákat rövidebb határidővel teljesítik, mint az elmúlt években, számolnak be közleményben.
Vágólapra másolva!

Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője arról számol be, hogy az üzleti partnerek átlagosan 28 nap alatt teljesítik tartozásukat, ez az adat a megelőző negyedévben 32 nap volt. “Ilyen alacsony teljesítési határidőre legutóbb a válság előtti időszakban, 2007-ben volt példa” – véli a szakember. Momentán a cégek 23 százaléka számol több mint 30 napos teljesítési határidővel, egyébként minden harmadik vállalkozásnak 15-30, a vállalkozások 21 százalékának 8, 19 százalékának pedig 15 napon belül fizetnek üzleti partnerei. “A vevői számlák teljesítésének jelenlegi gyakorlatával párhuzamosan a következő egy évre vonatkozó várakozások is nagymértékben javultak. Az egy év múlva várt fizetési határidő 33-ról 29-ra napra esett vissza, miközben a vállalkozások többsége egy év múlva is 30 nap alatti kifizetéssel számol” – részletezte Németh László.

A szállítói számlák teljesítésének átlagos határideje 22-ről 21 napra csökkent, és ezt a várakozások szerint a következő egy évben is tudják tartan a cégek. Ezzel a korábban tartósan jellemző 8-10 napról 7-re csökkent a vevői és szállítói kifizetések közötti finanszírozási időtáv. A határidők lerövidülése, és a csökkenő finanszírozási időtáv így kevésbé terheli a cégek likviditását, mondta a szakember.