Óriási a véletlen szerepe - interjú Carl Sagan özvegyével

Ann Druyan, Kozmosz: Történetek a világegyetemről
Vágólapra másolva!
Itthon március 16-tól látható a Kozmosz: Történetek a világegyetemről című sorozat (erről itt írtunk bővebben), amelyben író-producerként az eredeti sorozatot megalkotó Carl Sagan özvegye, Ann Druyan is közreműködik. Az Origónak a Saganhez kötődő érzelmeiről és a véletlenek szerepéről is mesélt, de természetesen szóba került az is, hogy mi volt az alkotók szándéka az új szériával, és miben más ez a produkció, mint a Kozmosz: Személyes utazás.
Vágólapra másolva!

Ann Druyan társszerzője volt Carl Sagan hat bestsellerének és az eredeti Kozmosz-sorozatnak, de saját jogon is ismert és elismert alkotó: közreműködött többek között a Sagan regényéből készült, Jodie Foster-féle Kapcsolat-ban, több dokumentumfilmet jegyzett, jelenleg pedig Martin Scorsesével dolgozik az And There Was Light című filmen.

Annak idején részt vett a Voyager-1 és Voyager-2 űrszonda híres aranylemezének összeállításában is, amely az emberiség hangos és képes üzenetét viszi a lehetséges idegen civilizációk számára. A felvételre felcsempészte Sagan nevetését is, amibe első hallásra beleszeretett: "Nora Ephron (többek között A szerelem hullámhosszán és a Julie & Julia író-rendezője – a szerk.) régi jó barátnőm, ő adott egy vacsorát New Yorkban, amelyen Carl is ott volt. Nora már azzal fogadott, hogy feltétlenül meg kell ismernem ezt az embert, aki épp az ablaknál állt, és felnevetett, én meg azonnal beleszerettem" – mesélte.

Ann Druyan Forrás: Fox


"Hihetetlen nagy szerepe van a világban a véletlennek, a szüleim például a New York-i metrón találkoztak csúcsidőben. Képzeljük csak el, pár perc alatt hány szerelvény haladhatott át azon az állomáson, mennyi kocsival, és azokban mennyi emberrel" – tette hozzá, és a kerekasztal-beszélgetés során végig ezzel a pátosszal és lelkesedéssel beszélt, amivel csak megerősítette, hogy méltó társa lehetett a hasonló alkatú Sagannek. Kapcsolatukat egyébként óriási szerelmi történetnek tartja, amely az utókornak is megmarad, hiszen elneveztek róluk két kisbolygót is, amelyek párosan keringenek a Nap körül.

Gondolkodni tanítanak, és inspirálni akarnak

Druyan és Sagan annak idején három évet töltött a Kozmosz megírásával, a mostani sorozat összeállításához már elég volt pár hónap is, az alkotói folyamat azonban hasonlóan intenzív volt. "Akkoriban a húszas éveimben jártam, nem nagyon tudtam még, hogy mit akarok kihozni az egészből, ma már az elején is jóval pontosabb képem volt arról, hogy milyennek szeretném látni a kész szériát. Ezt persze egyeztetni kellett a többiekkel is, mert mindenkinek megvoltak a saját történetei, amelyeket el akart mesélni. Több hónapig szinte együtt éltünk az ithacai házamban, így igen erőssé vált kölcsönhatás az alkotók között" – mondta Druyan.

A Kozmosz: Történetek a világegyetemről műsorvezetőjével, Neil DeGrasse Tysonnal Forrás: Fox


"Az eredeti Kozmosz még teljes egészében Carl világképét tükrözte, én csak segítettem neki az írásban és a szerkesztésben. Carl Brooklynban nőtt fel, gyerekkorában nem sok tudóssal találkozott, talán ezért volt benne valami nagyon nagy kényszer arra, hogy valahogyan átadja a tudását. Úgy vélte – és ezt a nézetét én is osztom –, hogy a tudás a társadalmi párbeszédhez és a fényesebb jövőhöz egyaránt szükséges. Örülnék, ha az új Kozmosz-szal tovább tudnánk vinni ezt a szemléletet, és megtanítanánk az embereket önállóan gondolkodni, mert sok baj származik a Földön abból, hogy megmondják az embereknek, mit gondoljanak, ők pedig el is fogadják ezt" – tette hozzá.

A sorozat megalkotásánál figyelembe vették az eredeti Kozmosz forgatása óta született tudományos eredményeket és felfedezéseket, sőt Druyan azt mondta, a jövő problémáira is próbáltak válaszolni. "Az Egyesült Államokban a tudomány elvesztette a jelentőségét, a felfedezés helyett a feltalálás került előtérbe, amely nagyjából ki is merül az újabbnál újabb technikai eszközök fejlesztésében – ezek pedig nem viszik előbbre az emberiséget. Mi, amellett, hogy vissza szeretnénk állítani a tudomány és a tudományos műsorok presztízsét, elsősorban inspirálni akarjuk az embereket" – mondta Carl Sagan özvegye.