Vágólapra másolva!
A Spanyol Atlétikai Szövetség (RFEA) fegyelmi bizottsága felmentette az újabb doppingvád alól is Marta Domínguezt, a női 3000 méteres akadályfutás 2009-es világbajnokát, aki először még 2010 decemberében, majd 2013-ban is doppingbotrányba keveredett, amellett tiltott teljesítménynövelő szerek árusításával is meggyanúsították.

A sportági világszövetség (IAAF) tavaly kezdeményezett újabb eljárást, arra hivatkozva, hogy Domínguez úgynevezett biológiai útlevelében - amely a sportolók egészségi értékeit, így például a hormonszintben bekövetkező változásokat is rögzíti - meghamisították az adatokat, ami az IAAF szerint ismét felvetette a doppinggyanút az atlétával szemben, s március végéig kért állásfoglalást az ügyben a spanyol szövetségtől. A fegyelmi bizottság mostani verdiktje szerint azonban Domínguez ártatlan.

A 38 éves atlétát - akit Spanyolországban már 2011-ben is felmentettek a vádak alól, s 2012-ben visszatért a versenyzéshez - nemcsak hazája sportági szövetsége vette megint pártfogásába, hanem a Spanyol Olimpiai Bizottság elnöke, Alejandro Blanco is.

"Ha már vagy ötvenezerszer problémák nélkül átment a doppingellenőrzéseken, okkal merül fel a kérdés: vajon mennyire hiteles a biológiai útlevél? Ha eddig minden kontrollon sikerrel túljutott, adjuk meg neki a bizalmat most is" - idézte az EFE a Domínguez ártatlansága mellett ily módon kiálló Blancót.

Az RFEA alelnökeként is tevékenykedő Marta Domínguezt 2010 végén azért vették őrizetbe, mert az akkori gyanú szerint 13 társával - köztük edzőjével, Cesar Perezzel és a doppingdoktor Eufemio Fuentesszel - tiltott teljesítménynövelőkkel láttak el sportolókat, ám júliusban ejtették az ellene emelt vádakat.

Domínguez legnagyobb sikerét a 2009-es világbajnokságon érte el, amikor megnyerte a női 3000 méteres akadályfutást, ám azt megelőzően is a kontinens legjobb hosszútávfutói közé tartozott, 5000 méteren 2001-ben és 2003-ban vb-ezüstérmes, 2002-ben és 2006-ban pedig Európa-bajnok volt.