Vágólapra másolva!
A tavalyi szezonban aratott 4-3-as győzelem után az Atalanta ezúttal 2-1-re győzött az Inter vendégeként a Serie A 29. fordulójában. Az Udinese hőse szokás szerint Antonio Di Natale volt, aki ugyan kihagyott egy büntetőt, de így is elmondhatja magáról, hogy zsinórban a nyolcadik idényben jutott el tíz gólig. A Juventus győzött a Catania ellen, a Milan ikszelt a Lazióval, a Fiorentina rangadót nyert Nápolyban.

Az Atalanta zsinórban három győzelemmel érkezett a San Siróba, ahol az ötös veretlenségi szériával rendelkező Inter fogadta. Az első félidő legfontosabb eseményei két percbe tömörültek, az Atalanta egy gyors ellentámadás végén Bonventura 17 méteres lövésével szerzett vezetést, de az Inter a középkezdés után egyből válaszolt Icardi révén.

A második félidőben hihetetlen pechsorozata volt az Internek, amely összesen négyszer találta el a kapufát: a sort Guarin nyitotta, aki egy óriási bombával tesztelte a lécet, majd Palacio fejesét hárította a kapufa, a hajrában pedig pár másodpercen belül előbb Jonathan átkozhatta a felső lécet, majd a kipattanót Icardi egy méterről bikázta bele egy védőba, akinek a testéről a jobb kapufára, majd onnan az alapvonalon túlra pattant a labda. Ezek után törvényszerű volt, hogy az Atalanta fogja megnyerni a meccset, a 90. percben Bonaventura maradt teljesen üresen a hosszú oldalon, és a fejese Handanovic lába között ment be.

A vasárnap délutáni meccsek közül a Sampdoria nyert a legsimábban, amely 5-0-ra kiütötte a Veronát. Pedig 1-0-nál a vendégeknek több ziccere is akadt, de ezek kimaradtak, Renan pedig egy szöglet utáni lapos lövéssel 2-0-ra alakította az állást. Innentől nem volt megállás, minden bejött a Sampnak, még Palombo nem túl jól helyezett szabadrúgása is beakadt, igaz, ehhez Rafael kapus ügyetlenkedése is kellett.

Az Udinese-Sassuolo meccs hőse a hazaiak legendája, Di Natale volt, aki góljával eldöntötte a meccset. Di Natale később egy büntetőt is elrontott - a Sassuolóból Floccari is így tett -, de így is elmondhatja magáról, hogy sorozatban a nyolcadik idényben jutott el legalább tíz gólig a bajnokságban.

Az esti meccsek sora a Napoli-Fiorentina rangadóval indult, az EL-ból mindkét csapat kiesett csütörtökön, és a firenzeieknek sikerült vigasztalódniuk. A meccs egyik kulcsjelenete a 37. percben játszódott le, amikor Gulamot kiállította a bíró, pedig úgy tűnt, a nápolyi védő a labdát találta el, és nem Bakic lábát. Az emberelőnyt végül a legvégén váltotta gólra a Fiorentina, amely Joaquín fejesével vitte el a három pontot. A Napoli így is hétpontos előnnyel vezet a harmadik helyért vívott harcban, és a kupadöntőben majd visszavághat a Fiorentinának.

A Milan úgy érkezett a Lazióhoz, hogy zsinórban három bajnokit elbukott, és a vezetőség ultimátumot adott Clarence Seedorfnak. A piros-feketék Balotelli nélkül kezdték a meccset, és a félidőben még vezettek, Kaká beadása Konkóról pattant be.


Azt azonban már régóta tudni, hogy a Milan védelme hadilábon áll, ha a beíveléseket kell hárítani, és ez most is bebizonyosodott, Candreva beadása után Álvaro González fejelte az egyenlítőgólt. A végén a Milan még megnyerhette volna a meccset, de Pazzini ziccert rontott, Balotelli pedig a lécet lőtte szét.

A listavezető Juventus a Catania vendége volt, és az első félidőben csak érvénytelen gólt sikerült szereznie. A meccs nagyon tüzes volt, amikor Bergessio könyökkel odacsapott Bonuccinak, mindkét edző hevesen reklamált, aminek az lett a vége, hogy mindkettőjüket kiállította a bíró. A Juve az 59. percben szerzett vezetést, Tévez lőtte ki a jobb alsó sarkot.


A Catania sorsa akkor pecsételődött meg, amikor Bergessiót a 67. percben második sárgával kiállította a bíró. A Juventus 21 forduló után veretlen a Serie A-ban, és zsinórban hatodik győzelmét aratta.

Serie A, 29. forduló:
Bologna - Cagliari 1-0 (0-0)
gól: Hrisztodopulosz (77., 11-esből)
piros lap: Dessena (93., Cagliari)

Internazionale - Atalanta 1-2 (1-1)
gól: Icardi (36.), illetve Bonaventura (35., 90.)

Sampdoria - Verona 5-0 (3-0)
gól: Sansone (4.), Renan (23.), Soriano (38., 48.), Palombo (58.)

Udinese - Sassuolo 1-0 (1-0)
gól: Di Natale (26.)

Parma - Genoa 1-1 (1-1)
gól: Schelotto (31.), illetve Cofie (21.)

Napoli - Fiorentina 0-1 (0-0)
gól: Joaquín (87.)
piros lap: Gulam (38., Napoli)

Catania - Juventus 0-1 (0-0)
gól: Tévez (59.)
piros lap: Bergessio (67., Catania)

Lazio - AC Milan 1-1 (0-1)
gól: Á. González (61.), illetve Konko (43.)

A tabella:
1. Juventus 29 65-19 78 pont
2. AS Roma 28 54-14 64
3. Napoli 29 53-30 58
4. Fiorentina 29 49-31 51
5. Internazionale 29 47-31 47
6. Parma 28 46-32 47
7. Lazio 29 37-36 42
8. Atalanta 29 33-39 40
9. Verona 29 43-51 40
10. Torino 29 42-37 39
11. Sampdoria 29 38-42 37
12. AC Milan 29 42-43 36
13. Genoa 29 32-36 36
14. Udinese 29 33-42 34
15. Cagliari 29 27-39 29
16. Bologna 29 24-43 26
17. Chievo 29 23-43 24
18. Livorno 29 32-54 24
19. Sassuolo 29 28-57 21
20. Catania 29 21-50 20