Vágólapra másolva!
Egy kézbe került a Jófogás.hu és a Használtautó.hu: utóbbiban 2012 óta 50 százalékos tulajdonos volt a norvég Schibsted Classified Media, mostantól azonban 100 százalékig az övé a gyakorlatilag versenytárs nélkül üzemelő járműportál.
Vágólapra másolva!

A Schibsted eddig is fontos szereplője volt a magyar e-piacnak a Jófogással, a tizenöt évvel ezelőtt alapított hasznaltauto.hu forgalma pedig – napi 180 ezer látogatóval és 90 ezer hirdetéssel – kiemelkedő, ráadásul évről-évre növekszik. Új ügyvezető igazgatója Novák Péter lesz, aki korábban többek között a Kirowski ügyvezetője, valamint az Origo Zrt. vezérigazgató-helyettese volt. „A hasznaltauto.hu a hazai online piac egyik legrégebbi és rendkívül sikeres szolgáltatása, amelyet a Schibsted Classified Media csoport nemzetközi hátterével fogunk tovább erősíteni” – nyilatkozta kinevezése kapcsán Novák.

„A Schibsted Classified Media csoport számára kiemelten fontos a magyar piac” – mondta el Budai László, a Schibsted Classified Media Hungary ügyvezető igazgatója. – „Jól jelzi ezt, hogy a napokban jelentettük be az expressz.hu felvásárlását, miután a portál korábbi tulajdonosa, a TME Csoport kivonult Magyarországról, most pedig a hasznaltauto.hu akvizíciójáról is beszámolhatunk. Célunk, hogy ügyfeleinket és felhasználóinkat még hatékonyabban szolgálhassuk ki. A Jófogás és a hasznaltauto.hu külön-külön is az apróhirdetési piac megkerülhetetlen szereplője, együtt pedig minden eddiginél hatékonyabb portfoliót alkotnak" – így az ügyvezető.