Mennyi igaz a fizetős facebookozásból?

Vágólapra másolva!
Sokszor elterjedt már, hogy a Facebook egyszer csak hátba támadja a felhasználóit, és megszünteti az ingyenes regisztrációt. A nyitó oldalon azonban az áll, ingyenes, és mindig is az marad. Pedig bizonyos szempontból valóban egyre inkább fizetős a Facebook – például a kkv-knak.
Vágólapra másolva!

A Kreatív mai cikke sietve megnyugtatja a page-tulajdonosokat, nem a tartalom minősége romlott le annyira, hogy néhány hét leforgása alatt jóval kevesebb felhasználót érjenek el: az Ogilvy & Mather márkakutatásából kiderül, hogy a közösségi szájt lejjebb vette a posztok automatikus elérését, 12 százalékról 6-ra. Ha pedig ez nem volna elég, meg nem erősített források szerint 1-2 százalékig meg sem áll. A logikus feltételezés szerint azért, hogy ha már tartalmában promóciós egy bejegyzés, minél nehezebben terjedjen ingyen. Ebből a Kreatív szerint egyfajta organikus kiválasztódás következik: a nagy oldalak meg sem érzik majd, a kisebbek azonban jól teszik, ha megszólalásaikat és kampányaikat mostantól inkább a Twitterre és a Google+-ra szabják.

A Kreatív úgy látja, semmi sem garantálja, hogy az intézkedés jól süljön el. A Facebook messze nem olyan vonzó marketingeszköz, mint ahogy egyébként felhasználói monopol-helyzetéből gondolnánk, egyre kevesebb cég és márka veszi és használja komolyan. Kicsi az esély, hogy egy a korábbinál előnytelenebb algoritmusért többet fizessenek. Elsőként a General Motors lázadt fel 2012-ben, amikor kijelentették, hogy inkább a banner és a Google, mint a Facebook, amely válaszlépésként saját megtérülés-kutatást vezetett be. Ez azonban csak egy részlet a hirdető-udvarlás hosszú és jobbára eredménytelen folyamatában. Az a cég tehát, amelyik a Facebookon szeretné megszólítani a vásárlóit, ne sajnálja a pénzt a hirdetésre. Mert pillanatnyilag nincs az a fáradhatatlan közösségi média-menedzser, aki kellően szép számokat virítana az ingyenes posztokból.