Orbán húzza a csapata idegeit

orbán viktor csapata választás 2014
A Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna sorsolása Gheorghe Hagi és Orbán Viktor részvételével
Vágólapra másolva!
Kiszivárgott néhány részlet arról, hogy milyen változások várhatók a kormányban a Fidesz újabb győzelme esetén, de sok esetben még a vezető pozícióban lévő kormányzati politikusok sem tudják, mi vár rájuk. Fideszesek szerint Orbán azért szűkszavú, mert annyira erős lett, hogy már nem kell senkinek ígéretet tennie.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a Fidesz szűkebb vezetése előtt sem beszél arról, hogy kinek milyen pozíciót szán a párt választási győzelme után. Az egyik magas rangú fideszes jellemző történetként mesélte, hogy a kormányfővel az elmúlt hetekben többször is beszélt a kampány miatt, a találkozókon azonban egyszer sem került szóba az ő személyes sorsa. Sőt, Orbán szigorúan reagált arra a kérdésére is, hogy április második felében elmehet-e szabadságra. A kormányfő azt felelte: „Ha nyerünk, akkor igen.”

Korábban is jellemző volt Orbánra, hogy az utolsó pillanatig lebegtette, kiket szeretne látni a kormányában. A Fideszben kialakult gyakorlatot rendszerint azzal magyarázták, hogy Orbán szereti egymással versenyeztetni a jelöltjeit, így próbálja őket jobb teljesítményre sarkallni. Vezető fideszesekkel folytatott beszélgetésekből az derült ki, hogy most Orbán a korábbi ciklusokhoz képest is szűkszavúbb a témában.

Ezt a hozzáállást többen is azzal magyarázták, hogy Orbán az elmúlt négy évben még jobban megerősödött a saját pártjában. Ez pedig azt eredményezte, hogy a választási felkészülés során nem kényszerült rá arra, hogy bárkinek ígéretet tegyen. Ha folytak is erről szóló beszélgetések, azok biztosan nem úgy hangzottak el, hogy abból Orbán később ne tudna kihátrálni – fogalmazott az egyik forrás.

Varga Mihály és Orbán Viktor Forrás: MTI/Kovács Tamás

Akikre Orbán szeret támaszkodni

Orbán nyilvánosan egyelőre csak két miniszteréről mondta azt, hogy a következő ciklusban is számít a munkájukra. Január végén a Belügyminisztérium állománygyűlésén Varga Mihály nemzetgazdasági és Pintér Sándor belügyminisztert biztosította a bizalmáról. „Varga Mihály miniszter úr legalább olyan jól teljesít, mint itt, önöknél Pintér Sándor, illetve a Belügyminisztérium” – fogalmazott Orbán a rendőr vezetők előtt.

Bár az elmúlt hetekben számos találgatás megjelent, a harmadik Orbán-kormány lehetséges tagjairól kevés konkrétumot lehet tudni. A csúcsminisztériumi struktúra várhatóan megmarad. Erre utal az is, hogy Orbán szerint a következő négy év programja azzal az egy szóval foglalható össze, hogy „folytatjuk”. Nem világos viszont, hogy a jelenlegi szakterületek maradnak-e a minisztériumoknál, illetve milyen lesz az egyes tárcák viszonya a kormányfő hivatalával, a Miniszterelnökséggel.

Több kormánytagról tudni lehet, hogy jó személyes kapcsolatot ápol a miniszterelnökkel, így őket Orbán várhatóan az új kormányában is maga mellett akarja tudni. Közéjük tartozik például Balog Zoltán, a nemzeti erőforrások minisztere. „Bizalmi ember, biztosan maradni fog” – mondta róla az Origónak az egy kormánytisztviselő.

Orbán Viktor és Balog Zoltán a kötcsei találkozón tavaly szeptemberben Forrás: MTI/Varga György

Megkerülhetetlennek tűnik Lázár János is. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár Orbán egyik legfontosabb bizalmasa, az elmúlt években leginkább rá támaszkodott a Fidesz elnöke. Lázár irányításával mérték fel például azt, milyen pozíciót kapjanak azok a kormánypárti képviselők, akik kiesnek a parlamentből. A Népszabadság szerint Lázár miniszteri rangban irányíthatja a kormányfő hivatalát, hozzá kerülhet a közigazgatás felügyelete is.

Kárpótlás

Frakcióvetőként Orbán akaratának egyik legfontosabb végrehajtója Rogán Antal volt, így várhatóan újra számol vele is a kormányfő. Az elmúlt hónapokban fideszes politikusok között az a pletyka keringett, hogy Rogán válthatja Németh Lászlónét a fejlesztési minisztérium élén. A Fideszben azért is feltételezik, hogy Rogán fontos pozíciót kaphat, mert az összeférhetetlenségi szabályok miatt kénytelen volt lemondani az V. kerületi polgármesteri posztról. Kérdés, hogy mindezt mennyiben írja felül a politikus vagyonnyilatkozati ügye.

Semjén Zsolt, Lázár János, Rogán Antal és Orbán Viktor a parlamentben Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kormánypárti politikusok szerint Orbán kárpótolhatja Debrecen elvesztése miatt Kósa Lajost is. A Fidesz ügyvezető alelnöke lehet a Fidesz új frakcióvezetője. Többen ezt azért is logikusnak tartják, mert amikor Lázár lemondott a frakcióvezetői posztról, akkor először nem Rogán, hanem Kósa neve merült fel. Kósa – belső fideszes információk szerint – ezt akkor arra hivatkozva utasította vissza, hogy a debreceni polgármesterség mellett nem lenne elég ideje a frakcióval foglalkozni.

Előkelő helyen, nem sokkal Balog Zoltán és Kubatov Gábor mögött szerepel a Fidesz–KDNP országos listáján Szijjártó Péter. Orbán a következő ciklusban is valamilyen külügyi területet bízhat rá, azt azonban a Fideszben nem tartják valószínűnek, hogy Szijjártó kapná a külügyi tárcát. Pedig várható, hogy megürül az a miniszteri poszt, Martonyi János ugyanis valószínűleg nem vállal el egy újabb ciklust. Közel másfél éve lehet hallani arról, hogy Orbán Navracsics Tibort látná szívesen a külügyi tárca élén, állítólag négyszemközt is beszélgettek erről. A közigazgatási és igazságügyi miniszter neve ugyanakkor lehetséges EU-biztosként is felmerült.

Akinek inog a széke

Az elmúlt egy hétben több interjúban is szóvá tette Orbán, hogy elégedetlen az oktatásban elért eredményekkel. „Tartalmi újításokra van szükség” – mondta a Kossuth Rádiónak. Az MTV-nek pedig úgy fogalmazott, hogy az oktatásban nincs ok elégedettségre. Ez alapján arra lehet következetni, hogy a következő kormányából kimarad Hoffmann Rózsa. Mivel Pokorni Zoltán biztosan nem lesz képviselő, a Fideszben azzal számolnak, hogy Hoffmann az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöki posztjával vigasztalódhat. A minisztériumból származó információk szerint az államtitkári poszton Hoppál Péter Fidesz-szóvivő követheti.

A várakozások szerint távozik az egészségügyi államtitkárság éléről Szócska Miklós. Egy kormánypárti politikus szerint ez nem lenne rendkívüli, ezen a poszton ugyanis utoljára Surján László húzta ki a teljes ciklust, még az Antall-kormány tagjaként. Az Index szerint menni fog Fazekas Sándor is, a lap forrásai szerint ugyanis a miniszterelnök elégedetlen a tevékenységével.