Nők a magyar hangok mögött: Törtei Tünde

Törtei Tünde, szinkron, szinkronszínész
Vágólapra másolva!
Sorozatunkban egy kicsit más oldalról mutatjuk meg azokat a színésznőket, akiknek a hangját naponta hallhatjuk. A mikrofontól, a monitorok vibrálásától eltávolodva hívtuk el a szinkronszakma legszebbjeit egy sétára: Molnár Ilona, Zakariás Éva, Dögei Éva, Zsigmond Tamara, Pikali Gerda, Bogdányi Titanilla, Bertalan Ági, Vadász Bea, Németh Borbála, Major Melinda, Urbán Andrea után most Törtei Tünde jött velünk.
Vágólapra másolva!

A legtöbb néző az Ügyosztály című krimisorozatban figyelhetett fel a hangjára, ahol a csupa nőkből álló rendőri egység legkeményebb tagját Jinnyt szólaltatta meg. Aztán a szociopata vérnyomelemző Dexter barátnője, Rita hangját adta éveken keresztül, majd vidám prostiként csábította el a Mentalista egyarcú rendőrét, Cho nyomozót.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

A Számkiszervezett című vígjátékban alig lehetett felismerni az indiai akcentus miatt, de hangja ott volt a South Parkban, a Family Guyban és számtalan anime sorozatban is. A szép indiai színésznő, Parminder Nagra - Dr.Rasgotra a Vészhelyzet című sorozatban szintén vele hallható. A Halálbiztos diagnózisban Papp Jánossal közösen derített ki számtalan bűnügyet, a most futó Dr. Csont című sorozat főnöknője szintén a szívéhez nőtt, nagyon szereti Tamara Taylort szinkronizálni és már más filmben is kölcsönözte neki a hangját.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Ezen kívül a szintén most futó Szulejmán című török sorozatban, a főszereplő ármánykodó udvarhölgyét, Gülsahot is ő szólaltatta meg. Főszereplője volt a Szalamandra, a Vadmacska, az Időtlen szerelem, Marichuy szappanoperának, sok más mellett.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

„Tudom, hogy mindig azok a szerepek találnak meg, amelyeknek meg kell találniuk. Szeretem a meglepetéseket, izgalmas, hogy vajon milyen karakter lesz a következő" – mesélte az Origónak. „Mindig bízom abban, hogy a Jóisten olyan embereket küld felém, akikkel öröm együtt lenni és dolgozni. A magánéletemben is nagyon szeretem összehozni azokat az embereket, akiket szeretek."

Fotó: Hajdú D. András - Origo

„Rendkívül hálás vagyok a sorsnak azért, hogy már pályám elején hatalmas szellemek mellett játszhattam, tanulhattam, élvezhettem a színházi létet. A régi Nemzeti Színház tanodájában az ország legnagyobbjai vettek körül minket: Agárdy Gábor, Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Szakácsi Sándor. Ők mind igazi nagyok voltak, mégis tiszteltek minket. Előre köszöntek, ha találkoztunk. Jó volt a közelükben létezni, dolgozni" – emlékezett.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Ezután Tünde egy évig Debrecenben, öt évig pedig Sopronban játszott, majd Papp János hívására szerepelt az általa szervezett nyári előadásokon. „Életem fő célja, a szerelmi társam megtalálása, boldog családi élet gyerekekkel. Nyitott vagyok, és keresem, várom a másik felemet, akivel egyek vagyunk, bízom benne, hogy egyszer egymásra is találunk" – árulta el.

Fotó: Hajdú D. András - Origo
Fotó: Hajdú D. András - Origo
Fotó: Hajdú D. András - Origo
Fotó: Hajdú D. András - Origo
Fotó: Hajdú D. András - Origo