Beleszerettek az OTP-be

Vágólapra másolva!
Megerősítette az eddig is optimista OTP részvényekkel kapcsolatos véleményét a Credit Suisse. A patinás befektetési bank 5400 forintra taksálja a magyar bank papírjait, vagyis 21 százalékos árfolyam emelkedést tartanának indokoltnak a mostani szintekről. 
Vágólapra másolva!
  • A Credit Suisse szerint talán nem meglepő módon felülsúlyozni érdemes az OTP részvényeit, amit gyakorlatilag vételi ajánlásként lehetne egyszerűen lefordítani.
  • A Credit Suisse nem az egyetlen befektetési bank, amely vonzónak tartja az OTP-t, az elmúlt hetekben folyamatosan jöttek a vételi ajánlások a részvényre. Az elemzői célárfolyamok ezért átlagosan 4640 forintnál találhatóak.
  • Ennek oka, hogy az OTP az európai szektorban meglehetősen vonzó értékeltségen forog, miközben tőkemegfelelési mutatói kimagaslónak számítanak.
  • Úgy tűnik, hogy a külföldi elemzők az orosz és ukrán kitettség miatti kockázatokat nem tartják olyan jelentősnek, és egy esetleges devizahiteles mentőakciótól sem tartanak annyira, mint a helyi brókercégek közül a Concorde. Utóbbi ugyanis semlegesnek látja a bank részvényeit, pont a kockázatok nagy száma miatt.
  • Eközben az OTP ukrán leánybankjának hitelbesorolását is rontotta a Moody's, bár az elmúlt hetek eseményei alapján ez várható lépés volt, érdemi piaci reakciókat várhatóüan nem generál majd.