Úgy civakodnak, mint a szerelmesek

22 Jump Street
Vágólapra másolva!
A 22 Jump Street című komédiához új előzetes érkezett, amelynek az elején Channing Tatum még csak megfogja Jonah Hill kezét egy majdhogynem párterápiának látszó helyzetben, a végén viszont már Hill gatyájában turkál, és véletlenül a farkát fogja meg a kézigránát helyett, amit keres. A 21 Jump Street sem a kifinomult humorával kápráztatott el bennünket, nagyon úgy tűnik, hogy a folytatás is jólesően primitív poénokkal tarol majd. Az első filmben Tatum és Hill két nyomozót alakított, akik egy gimnázium tanulói közé épülnek be, hogy leleplezzenek egy drogbandát, a folytatásban pedig egy egyetemen teszik ugyanezt. A 22 Jump Street-et augusztus 28-án mutatják be Magyarországon. 
Vágólapra másolva!