Vágólapra másolva!
Tizenhat éves magyar védőt tesztel az angol Premier League-ben szereplő Fulham. Az Újpestben futballozó Bauer Pétert információink szerint alsóbb osztályú angol csapatok is kipróbálnák.

Az angol első osztályú Fulhamnél tölt el egy hetet Bauer Péter, az Újpest utánpótláskorú hátvédje - értesült az Origo egy külföldi játékosügynök környezetéből.

Kérdésünkre a magyar egyesületnél azt mondták, a 16 éves védő nem hivatalos úton kerülhetett ki a Fulhamhez. "Hivatalosan nem engedtük el, de mivel a játékosnak csak amatőrszerződése van, ha úgy gondolja, elutazhat a szüleivel vagy egy menedzserrel ismerkedésre bármelyik csapathoz. Azt nem tudom megerősíteni, hogy a Fulham hivatalosan érdeklődik. De az biztos, hogy Péter kint van, mert nincs velünk" - mondta az Origónak Trakperger Árpád, az ÚTE labdarúgó-szakosztályának az igazgatója.

Trakperger megjegyezte, a szakosztály alapvetően azért dolgozik, hogy a fiataljai később az Újpest FC-ben szerepeljenek. "Ha egy nyugat-európai klub érdeklődik, akkor annak is örülünk, és lehet tárgyalni. Ám ettől még az a célunk, hogy nálunk maradjanak a tehetségek" - mondta a szakember.

Hozzátette, Bauert tehetséges játékosnak tartják, de "dolgozni kell még rajta sokat, több izomra, erősítésre, több futásra van szüksége". A londoni utazás előtt elmondta a véleményét a focistának is - egyebek mellett azt, hogy ilyen fiatalon jobban jár, ha az UTE-ben futballozik tovább.

Így focizik Bauer Péter:

Úgy tudjuk, az első napok után a Fulham fiatal játékosait koordináló Mark Pembridge jó véleménnyel volt Bauer Péterről. A Fulham sajtóosztályán érdeklődésünkre annyit mondtak, a klub szabályzata alapján nem kommentálnak médiainformációkat.

Információink szerint, ha a Fulham-ügylet nem jön össze, Bauernek akkor is lehet másik három angliai lehetősége: a Brighton, a Reading vagy az Ipswich Town is tárt karokkal várná egy ismerkedésre.

A korábban Gera Zoltánnal Európa Liga-döntőt is vívó Fulham jelenleg kiesésre áll a Premier League-ben, a 17., műr bennmaradást érő helyen álló Norwich Citytől öt pont választja el öt körrel a vége előtt.