Vágólapra másolva!
Hiába játszott idegenben a Benfica, a lisszaboni csapatot majdnem 30 ezer szurkoló kísérte el az Arouca elleni bajnokira.

Az Arouca stadionja mindössze 5000 férőhelyes, ezért a nagyjából 70 kilométerre lévő Aveiróban játszották le a meccset, amely 250 km-re fekszik Lisszabontól. A Benfica-szurkolókat ez sem zavarta, és a 28 ezres aveirói stadiont szinte csak a pirosba öltözött vendégdrukkerek töltötték meg, így csapatuk gyakorlatilag hazai pályán játszhatott.

A bajnokságot vezető Benfica dominált a meccsen, és az első félidő hosszabbításában szerzett vezetést, Lima beadása után a kapus nem érte el a labdát, az egyik védő ügyetlenül Rodrigót találta el, aki közelről a hálóba passzolt. Nem kellett sokat várni a második gólra sem, az 54. percben Markovic a szólója végén Gaitanhoz passzolt, aki okosan átemelte a labdát a kapus fölött.

A hátralévő időben már csak kapusa miatt kellett izgulnia a Benficának, Oblak ugyanis ütközött az Arouca csatárával, Robertóval, és a földön maradt, sokáig ápolták, mint utóbb kiderült, az eszméletét is elvesztette egy rövid időre. A 21 éves szlovén kapus helyére Artur érkezett, aki lehozta a hátralévő időt kapott gól nélkül, a Benfica 2-0-s sikerével pedig karnyújtásnyira került az aranyéremtől, mivel három körrel a vége előtt hét pont az előnye a Sporting előtt.