VV Teo: Sokaknak nem jön be ez a stílus

VV Teo
Vágólapra másolva!
Amikor látta, hogy nagy a különbség a fantomképek mellett, már tudta, hogy elbukta a Való Világot. A legutóbb kiesett Teo szerint a kemény csajok sokaknak nem jönnek be, ő viszont nem akart megváltozni.
Vágólapra másolva!

Amikor meglátta a nagy különbséget, a 75-25-ös szavazati arányt, már tudta, hogy kiesett. Legfeljebb 60-40-re számított, persze a maga javára, de amint szembesült a nagy differenciával, elpárolgott az önbizalma. „A nagy különbség oka, hogy Zsófi egy cuki lány, én keményebb típus vagyok, és a való életben sem jön be mindenkinek ez a stílus. Zsófival az elejétől fogva voltak feszültségek, így a vége felé is. Ha valakivel együtt él az ember három hónapon keresztül, kijönnek a bajok" – magyarázta a VV6 új kiesője a 8:08 Minden reggel című műsorban.

„Én a konfliktusokat nem kerestem, az összeveszések nem rajtam múltak. Én amúgy eléggé ki tudok kelni magamból, mérges tudok lenni, ezért kerülöm a konfliktusokat. A villán kívül jellemző, hogy vannak kitöréseim, nem fojtom el" – elemezte lobbanékony személyiségét.

VV Teo Forrás: RTL II

Teo leszbikusként ment be a villába, a kisfilmje is a nők iránti vonzódásáról szólt, benn pedig igen hamar összejött Alexával. A VV-történet látott már leszbikus szerelmet (Rita és Kismocsok, valamikor egy évtizeddel ezelőtt), de most ez nem tudott kiteljesedni, mert Alexát gyorsan kiszavazták a tévézők, Teo pedig végül egy fiúnál kötött ki. „Aurelióval ami van, az nem szerelem, de több mint barátság. Szerelem nem volt, nem is lesz, és ezt ő is tudja. Ilyen vagyok én, ezt vállalom, ha valakinek ez nem tetszik, az megnyugodhat, mert már itt vagyok kinn" – mondta, hozzátéve, hogy vissza fog menni az iskolába szeptembertől, addig pedig valami értelmeset próbál csinálni, például megszerzi a jogosítványt.