Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy hét év után először nagy valószínűséggel komoly presztízsű trófea nélkül zárja a szezont az FC Barcelona, Gerardo Martino vezetőedző reméli, a következő idényben is ő irányíthatja majd a katalán labdarúgó csapatot.

"Továbbra is abban bízom, hogy maradhatok" - jelentette ki az argentin tréner, akinek a szerződéséből még egy év van hátra. A spanyol sajtó ugyanakkor hetek óta arról ír, hogy minden bizonnyal az idény végén menesztik Martinót.

Martino arról is beszélt, hogy bár együttesének csupán minimális esélye van a bajnoki cím megszerzésére, arról addig nem mond le, amíg matematikailag elérhető a címvédés. A Barcelona - amely az idényt hazai Szuperkupa-győzelemmel kezdte - a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőben búcsúzott, míg a Spanyol Király Kupában a fináléban maradt alul az ősi rivális Real Madriddal szemben. A Primera Divisiónban három fordulóval a bajnokság vége előtt négy pont a hátránya az éllovas Atlético Madriddal szemben.

A klub viszont nem feltétlenül osztja Martino álláspontját. A legfrissebb értesülések szerint a klub korábbi játékosa, a jelenleg a Celta Vigót irányító Luis Enrique lehet az utódja, aki már Pep Guardiola kinevezése előtt is esélyesnek számított a katalán kispadra.

Az viszont már biztos, hogy ha új edzőt akar a klubvezetés, akkor nem jöhet szóba a Barca-stílus egyik nagymestere, az argentin Marcelo Bielsa, hiszen a következő szezontól ő lesz az Olympique Marseille labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A klub a pénteki bejelentése szerint kétéves megállapodást kötött az 58 éves szakemberrel, de a szerződést csak a mostani idény végén írják alá a felek. Bielsa, aki a tavaly decemberben kinevezett José Anigo utódja lesz, korábban dolgozott az Espanyol és az Athletic Bilbao vezetőedzőjeként, illetve hat évig Argentína, négy esztendeig pedig Chile szövetségi kapitánya volt.

Az Olympique Marseille három fordulóval a Ligue 1 vége előtt a hatodik helyen áll a tabellán.