Szomorkodhatnak az ING befektetői

Vágólapra másolva!
A várttól elmaradó profitról számolt be gyorsjelentésében az ING, melynek eredményeit különleges tételek is rontották. Azokkal együtt ráadásul masszív nettó veszteséget ért el a vállalat.
Vágólapra másolva!

Az ING első negyedéves gyorsjelentésének főbb pontjai:

  • Az alaptevékenységből származó, tisztított nettó eredmény 988 millió eurós profitot tett ki, ami kissé elmaradt az elemzők által várt 1,07 milliárd eurós nyereségtől. Ráadásul ez kisebb visszaesésnek felelt meg az egy évvel korábbi 1,17 milliárd eurós nyereséghez képest. Az adózás előtti profit 1,384 milliárd euróra csökkent (előző: 1,611 milliárd euró)
  • Az ING banki egységének adózás előtti profitja nagyjából megegyezett az egy évvel korábbi értékkel, és 1,17 milliárd eurót tett ki. A bank eredményeit javította a nettó kamarmarzs növekedése, és az eurózóna gazdaságának javulásának köszönhetően csökkenő kockázati költségek. A bank tőkehelyzete erős, a Tier 1-es tőkemegfelelési ráta 10,1 százalékos volt, amivel megfelelnek a Bázel III-as szabályozásban megfogalmazott előírásoknak.
  • Az ING folyamatosan adja el amerikai leányában, a Voya Financialben meglévő részesedését, mely 43 százalékra csökkent a negyedév során.
  • Ezen túl a holland nyugdíjalapokban történő változásokhoz történő alkalmazkodás 1,059 milliárd eurós költséget okozott a vállalatnak.
  • A két különleges tétel (a Voya leépítése, és az alkalmazkodás) miatt a cég nettó eredménye 1,91 milliárd eurós veszteséget mutatott, miközben egy évvel korábban 1,897 milliárd eurós nyereséget értek el.
  • A vállalat 1,225 milliárd eurót törlesztett a holland államtól még a válság során kapott 10 milliárd eurós segélycsomagból.
  • Az ING 850 millió eurónyi tőkét bocsát az NN Group rendelkezésére annak idei tervezett IPO-ja előtt.
  • Az eredményekre fél százalékos eséssel reagáltak az ING részvényei.