Egyre előnyösebb a díjtámogatott agrárbiztosítás

Vágólapra másolva!
Aki díjtámogatott agrárbiztosítást szeretne, csütörtökig nyújthatja be a kérelmet. Bár a végső határidő június 10-e, május 15-e után munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összeg. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége mind az időjárási viszontagságok, mind az egyre szélesebb kínálat alapján nagy érdeklődésre számít a gazdák részéről.
Vágólapra másolva!

Póczik András, a FBAMSZ elnökségi tagja elmondta, hogy az idei keret 3,3 milliárd forint, ami 6 százalékkal haladja meg a tavalyit. A harmadik éve működő támogatásban eddig az Allianz, a Generali és a Groupama vett részt, idén elsőként beszállt az Első Magyar Agrárbiztosítási Ügynökség is, amely az osztrák Hagelversicherung biztosításait közvetíti. Könnyebbség az is, hogy már nemcsak a gazdálkodó, a biztosító is bejelentheti a megkötött biztosítást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak – mivel a termékek bonyolultak, az adatszolgáltatási rendszer pedig nehezen átlátható, ez felgyorsítja az ügyintézést.

Még ennél is ösztönzőbbé válna a szisztéma, ha változtatnának az ütemezésen – a jelenlegi, októberi határidővel sokszor milliós nagyságrendben kell előfinanszírozni a gazdáknak –, és ha a kínálatba kerülhetnének a speciális mezőgazdasági termelés gyakran igen változatos körülményeire is fedezetet nyújtó, all risk típusú növénybiztosítások is.

A FBAMSZ szakembere szerint egyre nagyobb szerep jut a független alkuszoknak, akik össze tudják hasonlítani az ajánlatokat, mérlegelik a kockázatokat és a kárrendezési sajátosságokat, és segítenek megtalálni az ár-érték arányban legkedvezőbb ajánlatot. „A termelők számára ugyanis a legfontosabb, hogy az adott termelési feltételekhez legjobban igazodó konstrukció védelmét élvezzék” – véli Póczik András.

Tevékenység

Határidő

Egységes támogatási kérelem megújítása, biztosításkötés igényének jelzése a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felé

2014. május 15.

A kérelem módosításának határideje – a díjtámogatás mértéke május 15 után napi 1 százalékkal csökken!

2014. június 10.

A biztosítási ajánlat másolatának, a kötvényszámnak, illetve a területi adatoknak a benyújtása az MVH felé (idén már a biztosító is megteheti)

2014. augusztus 31.

Az egész éves díj befizetése

2014. október 31.

Díjfizetési igazolás megküldése az MVH-nak

2014. november 15.