Kritikus szinten az orosz olajcégek

Vágólapra másolva!
Március közepe óta jól teljesítenek az orosz olaj- és gázipari cégek, amelyeket az orosz-ukrán konfliktus és a lehetséges Oroszország elleni szankciók miatt a mélybe taszítottak. Az utóbbi hetekben azonban összeszedték magukat és egytől egyig fontos ellenállásoknál mozognak. Kitörés esetén lendületes emelkedés jöhet, nem árt résen lenni.
Vágólapra másolva!

Rosneft: Az 50 napos még ellenáll
(London International)

Továbbra is a csökkenő trend a domináns a Rosneft olajcég grafikonján. A részvényt egyelőre az eső trendvonal, valamint az 50 napos mozgóátlag taszítja a déli irány felé.

Az indikátorok azonban optimista képet mutatnak, az RSI emelkedő irányban mozog, míg az MACD vételt jelez.

Ha sikeresen áttöri a részvény a 6,5 dollár körül húzódó ellenállásokat, akkor 6,78 dollárig felpattanhat a papír, később pedig akár a 7,18 dolláros 200 napos mozgóátlagot is megcélozhatja. A kitörésre azonban célszerű várni, mert akkor szűken lehet a stop-loss megbízásokkal kockázatot kezelni.

Rosneft napi grafikon (London International, dollár) Forrás: Investor.hu, Amibroker

Surgutneftegas: Hasonlít a Rosneftre
(London International)

A Mol egykori tulajdonosa, a Surgutneftegas nem szerepelt túl jól az elmúlt hetek során, a részvény 9 dollár fölötti szintekről 7 dollár alá is benézett az elmúlt bő félév során. A részvény – ahogyan a Rosneft is – most az 50 napos mozgóátlaggal és a csökkenő trendvonallal küzd.

Sikeres kitörés esetén 7,5 dollárnál látható az első komolyabb ellenállás, után pedig akár 8 dollárnál a 200 napos mozgóátlag lehet fontos akadály.

Az indikátorok divergenciát mutatnak az árfolyammal szemben, az RSI és az MACD is emelkedő pályán mozog, ráadásul utóbbi vételi jelet is mutat.

Surgutneftegas napi grafikon (London International, dollár) Forrás: Investor.hu, Amibroker

Lukoil: Duplaaljból törhet ki
(London International)

56 dollár körül fontos ellenállás húzódik a Lukoil napi grafikonján. Az orosz olajipari cég chartján egy duplaalj formáció jelent meg, ami trendfordító is lehet. Ehhez az 56 dolláros nyakvonal áttörésére van szükség, így a csökkenő trendvonalat is megroppanthatná a papír.

A duplaalj formáció alapján pesszimista esetben 59 dollárig is eljuthat a részvény, optimista esetben pedig a 61 dolláros szint is elérhető lehet. Az előbbi szinten húzódik egyébként a 200 napos mozgóátlag is, ami akadályt jelenthet a papír számára.

Az MACD vételi jelzése, illetve az RSI emelkedő trendje megerősítheti a kitörést. A pozíció felvételével érdemes megvárni a kitörést, ugyanis akkor beszélhetünk a duplaalj formációról.

Lukoil napi grafikon (London Interantional, dollár) Forrás: Investor.hu, Amibroker

Gazprom: Többszörös ellenálláson léphet át
(London International)

A Gazprom árfolyama most épp egy többszörös ellenállásnál tartózkodik, miután sikerült a részvénynek a márciusi 6,25 dollár körüli szintekről egészen 8 dollár közelébe emelkedni. A részvény előtt több akadály is húzódik, ilyen a csökkenő trendvonal, a korábbi támaszok szintje 7,84 dollárnál, 8,2 dollárnál pedig a 200 napos mozgóátlag lehet ellenállás.

Ha ezeken az akadályokon át tud jutni, akkor 8,75 dollár lehet a következő ellenállás, később viszont nem zárhatjuk ki az októberi magasság elérését sem.

Az MACD vételi jelzése és az RSI emelkedő trendje mindenesetre jól néz ki grafikonon.

Gazprom napi grafikon (London International, dollár) Forrás: Investor.hu, Amibroker