Rég voltak ilyen optimisták a pályakezdők

fiatalok munka
Másban hisznek
Vágólapra másolva!
Nagyot ugrott egy negyedév alatt a K&H pályakezdők jóléti indexe: míg 2013 végén a 19-29 éves városi fiatalok elégedettségi mutatója 4, idén márciusban már 11. Abban, ahogy a jelenüket megítélik, nagyjából nincs változás negyedévről negyedévre, de a jövővel kapcsolatban bizakodóbbak, a lehetőségeiket pozitívan látják.
Vágólapra másolva!

Nem változott a munkanélküliség aránya a fiatalok körében, mégis optimistábbak a munkakeresésben és a munkahelyük megtartásában, mint pár hónapja, kevesebben is tervezik – 35 helyett már csak 29 százalékuk –, hogy külföldön próbálnak szerencsét. Korábban is jellemző volt, hogy a tavaszi időszakban a válaszokból az átlagosnál szebb elképzelt jövő rajzolódik ki, a K&H szerint ezt most vélhetően tovább erősítették az országgyűlési választásokat megelőző üzenetek is. A fiatalok most jobban bíznak abban, hogy jobb körülmények között tanulhatnak és dolgozhatnak majd, hogy lakáshoz jutnak, és jobb lehetőségeket látnak az önállóságuk megteremtésében is.

Még ha a jelenükkel nem is elégedettek, a jövőjükben nagyon bíznak Forrás: AFP/Joseph Eid

A megkérdezettek fele aktív munkakereső, és mintegy ötödük munkanélküli. Ez utóbbi adatban az elmúlt egy év alatt nem állt be jelentős változás: az álláskeresők csaknem fele hat hónapja nem talál állást, 37 százalékuk pedig több mint egy éve. Annak ellenére, hogy ebben az időszakban a gazdasági aktivitásuk nem sokat javult, az előző negyedévhez képest 48 százalékról 58-ra nőtt azoknak az aránya, akik stabilnak érzik a munkahelyüket. 55 százalék bízik abban, hogy néhány hónap elegendő, és lesz munkájuk. Azon diákok száma pedig, akik azt remélik, hogy könnyen, vagy inkább könnyen találnak majd munkát, 46 százalékra szökött 30-ról. 27-ről 30 százalékra emelkedett azok száma, akik infláció feletti, és 16-ról 20 százalékra nőtt azoké, akik az infláció mértékét meg nem haladó jövedelemnövekedésre számítanak.

Dr. Bába Ágnes, a K&H Bank Lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese szerint csak a fiatalok 10 százaléka gondolja úgy, hogy a jövedelme csökkenni fog, míg az előző negyedévben 18 százalékuk tartott attól, hogy kevesebb pénzt visz haza. „Mindez a megtakarítások növekedésének adhat lendületet, ami fontos lenne, hiszen ezen a téren ez a korosztály még mindig nem áll túl jól. 64 százalékuknak semmi félretett pénze sincs. A megtakarítási kedv erősödését jelzi, hogy nőtt a nagyon alacsony, pár tízezer forintos félretett összegek említése” – véli a szakember.