Egy szoftvert választott be az igazgatóságba egy hongkongi cég

Vágólapra másolva!
A VITAL nevű szoftver egyenlő szavazati jogot kap az igazgatóság többi tagjával, de nem fog ott ülni az asztalnál a board meetingeken - mondják a cég vezetői.
Vágólapra másolva!

A merész - és meglehetősen nyugtalanító - döntést a Deep Knowledge Ventures (DKV) nevű kockázatitőke-kezelő cég hozta, és erős a gyanú, hogy az egyik fő szempont az volt, hogy minél nagyobb figyelmet kapjanak a médiától. Ezzel együtt a történetnek van néhány valóban fontos vetülete.

A kockázatitőke-befektető cégek hagyományosan egy olyan területen működnek, ahol rendkívül sok adatot kell "az emberek számára első látásra nem evidens módon" feldolgozni ahhoz, hogy legalább statisztikailag megalapozott döntést hozhasson valaki.

Big data

Magát a VITAL szoftvert egy Aging Analytics nevű cég fejlesztette (és liszenszeli a DKV-nek). A nagy mennyiségű adat feldolgozására optimalizált applikációt eredetileg időskori betegségek gyógyítására fejlesztették, és már korábban is használták arra, hogy befektetési döntéseket elemezzenek vele, ez utóbbiak komplexitása ugyanis rendkívül magas.

A cég vezetése szerint a szoftver által elemzett adatmennyiség és a szigorúan statisztikai adatokra alapozott döntéshozatal kitűnően kiegészíti majd azt az emberi intuíciót, ami a kockázati tőke világában legalább olyan fontos összetevője a sikernek, és amelyet az igazgatóság hús-vér tagjai képviselnek.

A gép szava

Az új rendszerben a DKV nem hoz döntést anélkül, hogy a rendelkezésre álló adatokat a DKV nem elemezte volna, sőt, a befektetési döntésekről szóló értekezletek első pontja mindig a szoftver adatainak megbeszélése lesz. A végső szavazás során a VITAL "szava" pont ugyanannyit számít majd, mint az igazgatóság többi tagjáé.

Érdemes megemlíteni, hogy láttunk már olyat, amikor a gépek döntéshozatali mechanizmusa (vagyis mesterséges intelligenciája) iparágakat alakított át. Pontosan ez történt ugyanis a tőzsdével, amikor különböző algoritmusok alapján szoftverek kezdték el adni-venni a papírokat.