A magyar tej mellé állt a Tesco

Vágólapra másolva!
Az Auchan után a Tesco is belépett a Tej Terméktanácsba, és elkötelezte magát, hogy "komoly erőfeszítéseket tesz" a magyar tej érdekében.
Vágólapra másolva!

A Tesco mostani lépése egyben kiállás a friss tej mellett is, hiszen míg a friss tejek között 100 százalékban magyar beszállítók termékeit találjuk, addig köztudott, hogy az olcsó UHT tejek többsége importból származik.

A probléma, hogy miközben a minőségi érvek egyértelműen a friss termékek mellett szólnak, az iparág rendkívül árérzékeny, ráadásul, mint korábban írtunk róla, egyéb, szezonális körülmények is erősítik, hogy a tejek területén gyilkos árháború alakuljon ki.

A Tesco mindenesetre most azt mondta, hogy az eddigi erőfeszítéseinek köszönhetően az UHT tej aránya a friss tejjel szemben 72-28 százalékról a 68-32 százalék felé mozdult el az elmúlt hónapokban.

További részletek az Agrárszektoron.