Vágólapra másolva!
A férfi kajakos mezőnyben igazi sztárparádé várható a pénteken kezdődő szegedi Világkupán. Az egyéni csillagok közül a német Max Hoff, az ausztrál Ken Wallace, a kanadai Adam Van Koeverden vagy a dán René Holten Poulsen egyaránt rajthoz áll a Maty-éren, de érmeket remélhetünk a magyar versenyzőktől is.

Abu-Dzabi és Szolnok után új helyszínre érkeztek Fábiánné Rozsnyói Katalin versenyzői, az olimpiai ezüstérmes férfinégyes tagjai, Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel végre már ismét téthelyzetben, éremért lapátol majd együtt a Maty-éren.

"Személy szerint már nagyon vártam a Világkupa-rajtot, imádom Szegedet, ezt a pezsgést, igazi élményt jelent itt versenyezni" - árulta el a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, a hajó rangidőse. "Heti két-három négyes edzésünk volt, és mivel tavaly ősszel felduzzadt a csoport, így mindig volt egy kontroll csapathajó is, amely még jobb teljesítményre sarkallt minket."

"Izgatottan várjuk a rajtot" - tette hozzá Kulifai Tamás. "Jó úton járunk a felkészülésben, és egyre jobbak leszünk, a hazai közönség előtt pedig mindig óriási élmény versenyezni. A célunk természetesen a győzelem, de főleg a jó versenyzés, mert azért sorban állnak a nagy riválisok, a már Szolnokon edzőtáborozó ausztrál csapat, a lengyelek és persze nem szabad megfeledkezni a másik magyar egységről sem, amelyben Szalai Tamás és Kugler Attila révén a csapattársaink ülnek."

A világbajnok Dombvári Bence a milánói Világkupa K-1 500 méteres versenyében a nagy sztárok, azaz Wallace, Hoff, Holten Poulsen előtt bezsebelte az aranyat. „Most is mindent elkövetek a sikerért, csak sajnos beteg vagyok, így nem a legjobb formában állok majd oda a rajthoz” - magyarázta Dombvári, aki a két egyéni számban indul, és aki nagyon büszke arra, hogy egyre többször okoz fejtörést a férfi elit tagjainak.

Párosban Dombi Rudolf két társsal is vízre száll. K-1 1000 méteren olimpiai bajnok párjával, Kökény Rolanddal célozzák meg a dobogót, míg 500 méteren Boros Gergellyel mérik le, milyen erőt képvisel friss duójuk a nemzetközi színtéren. Boros egyébként szintén ott volt a május eleji milánói Világkupán és Hufnágel Tiborral közösen nyertek is K-2 500 méteren.

A sprintereknél egyéniben két fiatal versenyző is szerephez jut: az olimpiai hatodik Dudás Miklós mellett, a milánói világkupán bronzérmet szerző, az idén érettségiző Tótka Sándor is lapátot ragad. A hazai válogatókon ők mindig kiélezett csatát vívnak egymással, érdekes lesz látni, hogy mire mennek majd a nemzetközi mezőnyben.

"Nagyon erős lesz a mezőny, ami feldob, imádom, ha kemény ellenfelek ellen kell felvenni a versenyt" - mondta Tótka Sándor. "Miki is közéjük tartozik, motivál az a párharc, ami köztünk van ebben a számban, és bízom benne, hogy mindkettőnknek sikerül valami jó eredménnyel előrukkolni. Én személy szerint ismét belőttem magamnak a dobogót. Hogy nagy vállalás-e? Majd kiderül, de csak ilyen vállalásokkal jut előbbre az ember."