X-Men: Itt az újabb kasszasiker

X-Men - Az eljövendő múlt napjai
Vágólapra másolva!
Még csak májust írunk, de Hollywood már a harmadik hősfilmjével is előrukkolt a héten. Egyelőre pedig nem úgy tűnik, hogy a nézők megunták volna a szuperhős boomot, legalábbis erről tanúskodik az X-Men legújabb epizódja, ami mintegy 100 millió dollárnyi bevételt generálhat a vetítés első hétvégéjén a tengerentúlon.
Vágólapra másolva!

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a nemrégiben indult nyári moziszezon egyik legnagyobb durranása az X-Men legújabb epizódja, az eljövendő múlt napjai lehetnek. Az előzetes becslések mintegy 760 millió dolláros globális jegybevételről szóltak.

Ha ténylegesen is ekkora kasszasikernek bizonyulna az X-Men 7. része, akkor a Marvel hősfilmek Top10-es listájára is felkerülne, ahol egyelőre egyetlen X-Men epizódot sem találni. Ráadásul egyből az 6. pozíciót foglalhatná el Az eljövendő múlt napjai, megelőzve például a Thor és a Vasember 2. részét. Azonban könnyen előfordulhat, hogy a Csodálatos Pókember, vagy Amerikai Kapitány keresztülhúzza ezeket a számításokat, hiszen még mindkét nagysikerű hősfilmet megtaláljuk a moziműsorban.

Forrás: Investor.hu

100 milliót hozhat az első héten

Eddig nem sikerült maradéktalanul teljesítenie a várakozásokat a héten debütált X-Mennek, a pénteki premieren elért 36 millió dolláros jegybevétel ugyanis elmaradt a szakértők által várt 38-40 milliós összegtől.

Nagy gond azonban várhatóan nincs, hiszen a 36 milliós bevétel pariban van az idei hősfilmek premierjével, Amerikai Kapitány 36,9, míg a Csodálatos Pókember 35,2 millió dolláros bevételt hozott össze a pénteki vetítés során.

A Box Office Mojo a vetítés első hétvégéje után 98 millió dolláros jegybevétellel számol Észak-Amerikában, míg a hétfői tengerentúli ünnepnapot is beleszámítva 112 millió dollárt termelhet a film. Ezzel pedig minden idők egyik legjobban debütáló X-Men epizódja lehet Az eljövendő múlt napjai, akár az első hétvége, akár a teljes vetítés idejét vesszük alapul.

Forrás: Investor.hu

A nyár egyik sikertörténetének ígérkező filmmel így sokat kaszálhatna a Fox filmstúdió, továbbá tőzsdén jegyezett anyavállalata a 21st Century Fox is. Utóbbi bevételeinek közel harmadát adja a filmgyártás, ami így kulcsfontosságú üzletágnak számít. Ráadásul a médiarészvény jelenleg meghatározó szinteken mozog 35 dollár közelében, rövidesen akár új történelmi csúcsra is emelkedhet az árfolyam.

21st Century Fox napi grafikon (Nasdaq) Forrás: TradingView, Investor.hu