Hogyan kell IPA-t fizetni, ha több telephelyen működik a vállalkozás

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tovább bonyolódott, ami eddig sem volt egyszerű. Héhn Miklós, az RSM DTM számviteli üzletágának vezetője blogbejegyzésben magyarázza el, mit tegyenek az érintettek június 2-áig. Az egyes települések felé befizetendő adó összegét attól függően kell kiszámolni, majd befizetni, hogy a vállalat adóalapja elérte-e a 100 millió forintot. Ezen küszöb alatt a cégek eldönthetik, hogy eszközeik értékével, vagy a személyi jellegű ráfordításaikkal arányosan fizetik meg az iparűzési adót az egyes önkormányzatok felé. A 100 millió forintnál magasabb adólapot elért cégeknek már kombinálniuk kell az előbbi két tényező szerint, a két tétel arányának megfelelően felosztva az IPA-t az egyes települések között. A megosztási módszerek köz ül nem lehet azt alkalmazni, amelyik a székhely vagy bármelyik telephely szerinti település esetén nulla forint települési adóalapot eredményezne. A későbbi viták elkerülése végett a megosztás módszerét, az adóelőleg és adó számításának menetét írásban kell rögzíteni. A bejegyzés ide kattintva érhető el.