Vágólapra másolva!
Az MKB-MVM Veszprémnél mindkét sérüléssel bajlódó játékos felépült, így a csapat teljes kerettel utazik el Kölnbe, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére. Nagy László az Origónak azt mondta, az esélyek nem érdeklik, és az sem foglalkoztatja, mi lesz a másik elődöntőben, egyelőre csak a Kiel elleni mérkőzés fontos. Idén már két magyar csapat nemzetközi kupát nyert.

A Veszprém május 31-én, szombaton a friss német bajnok THW Kiel ellen játssza a Bajnokok Ligája elődöntőjét, vasárnap pedig a Barcelona-Flensburg összecsapásból kap ellenfelet - vagy a döntőben, vagy a harmadik helyért kiírt helyosztón.

"Mi csak a Kiellel foglalkozunk, butaság is lenne, ha már most a döntőre készülnénk, hiszen azt sem tudjuk, kivel hozna össze minket a sors vasárnap. A szakmai stáb már mindkét mérkőzésre felkészült, rengeteg felvételt vágtak össze az ellenfelekről, de mi, játékosok egyelőre csak a Kiel elleni elődöntőre készülünk" – mondta az Origónak Nagy László, a csapat jobbátlövője.

A Veszprém tavaly kétszer is összeakadt a Kiellel, a csoportkörben megelőzte, majd a negyeddöntőben nagyon közel került ahhoz, hogy kiejtse a sztárcsapatot, de végül alulmaradt. A mostani veszprémi csapat azonban jóval sokoldalúbb, és jobban variálható, így hiába nyerte meg végül a német bajnokságot a Kiel, idén nem arról lesz szó, hogy a kis magyar csapat megpróbálkozik a bravúrral, hanem egyenlő feltételekkel esnek egymásnak a csapatok.

Magyar dominancia?

A szakma jobbára a Veszprémet tartja esélyesebbnek, a fogadóirodák csak leheletnyi különbséget éreznek a csapatok között (több ugyanolyan oddsszal adja a két csapat győzelmét). Nagy László szerint az esélylatolgatás az újságírók és a szurkolók dolga, minden várakozás úgyis semmissé válik "abban a pillanatban, hogy elindul a labda a kezdőkörből".

Az MKB-MVM Veszprém idén a harmadik Final Four-résztvevő magyar kézilabdacsapat. A Győri Audi ETO a női BL-ben, a Pick Szeged a férfi EHF-kupában rendezett négyes döntőt nyerte meg, és ha hozzátesszük, hogy a Fehérvár az utolsó 13 másodpercben kapott két góllal esett ki a női EHF-kupa elődöntőjében, komoly magyar dominancia rajzolódik ki klubszinten. "Nagyszerű érzés ezt látni, azon leszünk, hogy mi is hozzátegyük a magunk részét a magyar sikerekhez" – mondta erről Nagy.

A negyeddöntőben a PSG nem tudta megállítani Nagyot Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Bár a Veszprém először jutott be az EHF Final Fourba, több játékosnak is ismerős lesz a kölni Lanxess Arena. Chema Rodriguez az Atlético Madriddal (akkor nevén Ciudad Reallal), Momir Ilics a Kiellel, Nagy László és Christian Ugalde a Barcelonával játszott itt BL-mérkőzéseket, Fazekas Nándor pedig bajnokikon védett rendszeresen a 22 ezer főt befogadó arénában.

"Lélegzetelállító az aréna, óriási élmény itt kézilabdázni – mondta Nagy László. - De mi nem turistáskodni megyünk, csütörtökön belakjuk a csarnokot, péntektől pedig már csak a Kiel elleni elődöntőre koncentrálunk."

A Veszprém útja a legjobb négyig

"Nagyon fontos, hogy felépültek a sérültjeink. Erős, jó keretünk van, nagyon kellett, hogy Fazekas Nándi és Iman Dzsamali is velünk tarthasson, hiszen ebben a lebonyolítási rendszerben óriási szerepet kap a fizikai erőnlét. Kulcsfontosságú, hogy jól rotáljunk, és maradjon erő a vasárnapi mérkőzésre" - magyarázta a válogatott átlövő. Hozzátette, ebből a szempontból tulajdonképpen mindegy, hogy a harmadik helyért, vagy a végső győzelemért játsszák-e a második meccset. Furcsa dolog, hogy úgy kell megpróbálni spórolni, hogy közben mindent belead az ember."