Nem túl segítőkészek a budapestiek

lista a világ legfotózottabb helyeiről, Budapest, Magyarország – Szent István Bazilika
Vágólapra másolva!
A taxisofőrök pedig még barátságtalanabbak az idelátogató turisták szerint. Azért vannak nálunk mogorvábbak is.
Vágólapra másolva!

A budapestiek a 16.-ok azon a listán, amelyet a TripAdvisor készített több mint 54 ezer felhasználói vélemény alapján a helyiek segítőkészségéről, és amelyet lapunk kérésére elküdött az Origónak. Az utazási oldal 37 nagyvárost rangsorolt, ez alapján Budapest helyezése a középmezőnybe tartozik.

A leginkább segítőkészek a TripAdvisor felhasználói szerint a tokióiak (városról korábbi beszámolónkat itt olvashatja). A japán fővárost Fokváros, Lisszabon és Stockholm követi, az ötödik helyre pedig szűkebb régiónkból is befutott egy város, mégpedig Dubrovnik.

Budapestnek azért így sincs szégyenkeznivalója, hiszen olyan városokat utasított maga mögé, mint Róma vagy Prága, amely a 22. és 23. helyen végzett. A legmogorvábbak a helyiek Moszkvában, Pekingben és Marrakech-ben.

Kicsivel rosszabb a kép a taxisofőrök kedvességét illetően: itt mindössze a 20. helyen áll a magyar főváros a 37 vizsgált közül. A legudvariasabb taxisofőrök Dubrovnikban vannak, akik megelőzik tokiói és szingapúri kollégáikat is, míg a legbarátságtalanabbak Moszkvában, Pekingben és Brüsszelben dolgoznak.

Budapest egyébként – ahogy beszámoltunk róla - a legjobb ár-érték arányú város volt 2013-ban ugyanezen szavazatok alapján. A 16 területből, amelyet a felmérés vizsgált, Tokió vitte el a legtöbb pálmát, szám szerinte ötöt.