Nyaralás előtt: mire van és mire nincs joguk a repülővel utazóknak?

A budapesti a legjobb repülőtér Kelet-Európában
Budapest Airport
Vágólapra másolva!
Bár a légi utasok jogai az Európai Parlament év eleji döntése nyomán bővültek, számos olyan terület van, ahol az utasoknak is be kell tartaniuk a kötelező előírásokat. A Taurus Reisen Utazási Iroda jogi szakértője az Origónak elmondta: változatlanul szigorú előírások vonatkoznak a biztonsággal kapcsolatos rendelkezésekre, a repülőgépek indulására, vagy például a gyógyszereknek a repülőút folyamán történő szállítására. Így például a repülőgép indulási ideje néhány órával a tervezett időpont előtt is megváltozhat, a charter légitársaságok menetrendjének alakulására az utazási irodának nincs ráhatása, illetve érdemes lehet orvosi igazolást kérni arról, hogy az adott gyógyszerre az utasnak szüksége van az utazás alatt.
Vágólapra másolva!

Hosszú évek előkészítő munkája után az Európai Parlament az év elején elfogadta azt a rendeletet, amelyben az Európai Bizottság több jogot biztosítana a légi utasok számára. A tapasztalatok szerint elsősorban a törölt, késett járatokkal, a visszautasított beszállással, és az elveszett poggyászokkal kapcsolatos, utazás közbeni tájékoztatás, információadás módját, hatékonyságát volt szükséges megreformálni.

Az új rendelkezések szerint például a járat törlése, vagy késés esetén az utast kártérítés illeti meg, ennek mértéke 300 eurótól 600 euróig terjedhet a késés mértéke és a járat hosszától függően. Ezen kívül a légitársaságoknak minden repülőtéren, ahova járatot közlekedtetnek, kötelező lesz egy információs irodát üzemeltetni, ahol az utasoknak felvilágosítást tudnak adni az őket megillető jogokról, és azonnal intézkedni tudnak.

Három órát meghaladó késés esetén az utasokat vagy költségtérítés illeti meg, vagy át kell foglalni a jegyüket a legközelebbi járatra. Rendkívüli esetben az utasoknak szállást és ellátást kell biztosítani legfeljebb öt napig, ha az utas ezt a saját maga teszi meg, akkor naponta legfeljebb 125 eurós költségtérítés jár.

Az utasra is vonatkoznak bizonyos előírások

A pénzbeli kártérítés akkor nem jár, ha az utast tizennégy nappal a járat indulása előtt erről tájékoztatták, vagy az eredeti induláshoz közeli (a gyakorlat szerint két és négy óra közti időpontra) átirányították. A légitársaság akkor sem köteles fizetni, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését rendkívüli körülmények, például előre be nem jelentett sztrájk, terrortámadás gyanúja indokolták.

Elveszett poggyász

A légitársaság viseli a felelősséget az ellenőrzött poggyász megsemmisülése, vagy elvesztése, vagy megrongálódása miatt bekövetkezett kárért, ha a megsemmisülést, elveszést, vagy megrongálódást előidéző esemény a légi jármű fedélzetén, vagy bármely olyan időszakban történt, amely alatt az ellenőrzött poggyász a fuvarozó felügyelete alatt volt.

Ha a fuvarozó elismeri az ellenőrzött poggyász elvesztését, vagy az ellenőrzött poggyász huszonegy nappal azután, amely napon meg kellett volna érkeznie, sem érkezett meg, az utas jogosulttá válik, hogy a fuvarozóval szemben a fuvarozási szerződésből származó jogait érvényesítse. A fuvarozót nem terheli felelősség, ha a kár a poggyász benne rejlő hibája, minősége, vagy eltérése miatt következett be, például nemes egyszerűséggel valaki romlandó árut csomagolt be.

Az indulási idő

A Taurus Reisen jogi szakértője az Origónak elmondta: változatlanul szigorú előírások vonatkoznak a biztonsággal kapcsolatos rendelkezésekre, a repülőgépek indulására, vagy például a gyógyszereknek a repülőút folyamán történő szállítására.

Magyarországon a repülőtéri találkozó két órával a gép indulása előtt van, és a repülőgépes utazások első és utolsó napjai utazási napok, nem pedig nyaralási napok. Azzal sem lehet számolni, hogy az indulás a délelőtti órákban lenne, a visszautazás pedig az esti órákban.

Forrás: bud.hu

A repülőgép indulási ideje néhány órával a tervezett időpont előtt is megváltozhat, a késések pedig egészen gyakoriak az utóbbi években, amit nem csak a kedvezőtlen időjárási viszonyok okozhatnak, hanem technikai problémák is, elsősorban a légifolyosók túlterheltsége. A charter légitársaságok menetrendjének alakulására az utazási irodának nincs ráhatása, azokat a légitársaságok maguk alakítják.

A gyógyszer szállítása

Az első és legfontosabb szabály, hogy utasforgalomban veszélyes áru szállítása tilos. Gyógyszerekre és egyéb, orvos által felírt készítményekre (inzulin, folyadék) nem kell külön engedély, de csak az utazáshoz és a tartózkodáshoz elegendő készítményt érdemes magunkkal vinni.

Fémbeültetés és pacemaker alkalmával sem kell engedélyt kérni, de az utas-biztonsági átvizsgálás előtt érdemes szólni az ott vizsgálatot teljesítőknek, főleg pacemaker esetében. A biztonság kedvéért, elkerülendő a félreértéseket, érdemes az orvostól, vagy a kezelést végzőtől egy írásos dokumentumot kérni az utazás előtt, hogy az utasnak szüksége van az adott gyógykészítményre az utazás ideje alatt. A légitársaságok, a tranzit országok és a célállomások előírásai és szabályai eltérőek lehetnek, ezekről indulás előtt érdemes tájékozódni – figyelmeztetett végezetül a Taurus Reisen Utazási Iroda szakértője.