Kkv bizalmi index: a válság a múlté

Vágólapra másolva!
Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével történt K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredménye szerint a vállalkozások többsége úgy érzi, maga mögött hagyta a hat évvel ezelőtt kezdődött gazdasági válságot.
Vágólapra másolva!

A kutatás történetében az eddigi legmagasabb arányban (67 százalék) vannak azok a cégek, akik szerint a válság elérte a mélypontját, míg 2009-ben csupán a cégvezetők 30 százaléka volt ilyen derűlátó. „A kiskereskedelmi forgalom bővülése, valamint a 2 százalékot meghaladó várt gazdasági növekedés pozitív hatása a kkv szektor várakozásaiban is tetten érhető. A reprezentatív kutatásunkban megkérdezett vállalkozások javuló árbevétel és eredményvárakozásai, a rövidülő fizetési határidők, a beruházási szándék növekedése, valamint a javuló versenyhelyzet prognosztizálása is mind azt mutatják, hogy a kkv-k már egyértelműen túljutottak a válságon” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

A megkérdezett vállalkozások között azok vannak többségben (42 százalék), akik úgy vélik, több visszaesés már nem lesz, de javulásra sem számítanak. 2013 első negyedévében még a vállalkozók 46 százaléka volt ezen a véleményen. Tőlük csak egy hajszálnyira vannak lemaradva azok a cégek (41 százalék), amelyek szerint mostantól lassú javulás veszi kezdetét – egy évvel ezelőtt a vállalkozások mindössze 21 százaléka volt ennyire óvatosan optimista. További 1 százalék a gazdaság gyors javulását feltételezi. A cégek 12 százaléka valószínűsít még legalább egy nagy visszaesést – egy évvel ezelőtt ez a pesszimizmus a szektor 29 százalékát jellemezte.