Robert Downey Jr.-t még az apja sem bírja

The Judge
Vágólapra másolva!
Az előzetes alapján jó hír a The Judge című filmmel kapcsolatban, hogy Robert Downey Jr. megint a neki legjobban álló figurát alakítja: egy nagymenő, laza és arrogáns fickót, akit öröm lesz nézni, ahogy elegánsan kicsinál másokat, rossz hír viszont, hogy a filmben olyan mondatok is elhangzanak, mint, hogy "néha meg kell bocsátanod ahhoz, hogy megbocsássanak neked". David Dobkin (Ünneprontók ünnepe, Testcsere) filmjében Downey Jr. egy ügyvédet alakít, akinek anyja halála miatt haza kell utaznia apjához (Robert Duvall), akivel nem éppen felhőtlen a viszonyuk, ráadásul az öreget, aki amúgy köztiszteletben álló bíró, éppen emberöléssel vádolják meg. A The Judge októberben kerül az amerikai mozikba. 
Vágólapra másolva!