Ennyi szöglettel és beadással vébét nyerhetne Honduras

OPTA stat HON-SUI 0-3
Vágólapra másolva!
Honduras jóval többet birtokolta a labdát, a szögletek és a beadások tekintetében pedig nyomasztó fölényben játszott, mégis kikapott 3-0-ra Svájctól. A mezőny legjobbja, a triplázó Xherdan Shakiri végig nagyon aktív volt, és ötvenszázalékos hatékonysággal tüzelt.
Vágólapra másolva!

A vébéken eddig nyeretlen Honduras kilencedik próbálkozásra sem tudta megtörtni a rossz sorozatát, pedig nem lehet mondani, hogy a közép-amerikai csapat nem próbálkozott volna Svájc ellen.

Igaz, az első félidőben a láthatatlan ember címszerepéért versenyeztek a hondurasi támadók és középpályások, de a szünet után több nagy ziccerük is adódott, és a meccs végén azt mutatta a statisztika, hogy a svájciak csak néggyel lőttek többet, a kaput viszont hattal többször találták el.

Forrás: Origo

Svájc a franciák és az ecuadoriak ellen is megnyerte a labdabirtoklást, most azonban csak a játékidő 38 százalékában volt náluk a labda, ez is elég volt azonban. Honduras a szögleteket és a beadásokat tekintve is nyomasztó fölényben volt, a svájci védelem azonban jól dolgozott, ha pedig a védők esetleg lemaradtak, még mindig ott volt Benaglio kapus, aki a második félidőben nagyot védett Jerry Bengtson fejesénél.

Bengtsonnak összesen három lövése volt a meccsen, a meccs legjobbjának, a mesterhármassal záró Xherdan Shakirinek éppen kétszer ennyi. A vébék történetének 50. triplázását jegyző Shakiri hihetetlenül agilisan játszott, már a harmadik percben gólt szerezhetett volna, aztán a hatodikban meg is tette, a balos bombája a vébé legszebb góljai között van. A Bayern támadó középpályása rengeteget volt játékban, összesen negyvenszer passzolt, de a párharcok terén még van mit javulnia, mert tízszer is leszerelték.

Forrás: Origo