Méregdrága az amerikai kézműves sör

Molson Coors napi grafikon (NYSE)
Vágólapra másolva!
Igencsak felhabosodott az amerikai kézműves söripar a Molson Coors vezéigazgatója, Peter Swinburn szerint, amivel arra próbálta meg felhívni a figyelmet, hogy véleménye szerint csak rendkívül drágán tudnának akvizíciók révén terjeszkedni a kézműves sörök terén.
Vágólapra másolva!

Korábban már írtunk róla, hogy igen komoly gondokkal szembesültek az elmúlt években az amerikai sörgyártók a megváltozott fogyasztói szokások következtében. És habár az elkövetkezendő években növekedhet a tengerentúli söripar bevétele, ez elsősorban a kézműves söröknek lehet majd betudható.

Az elmúlt években jócskán megszaporodtak a kézműves sörfőzdék Amerikában, melyek jókora fejtörést okoznak a hagyományos sörgyártóknak. Így hát kézenfekvő megoldásnak tűnne, ha nagyobb sörgyártók bekebeleznék a kisebbeket, hiszen ezzel piacot vehetnének és termékportfóliójuk is bővülne.

Ugyanakkor, ahogy a Molson Coors vezérigazgatója is elmondta, jelenleg rendkívül drágán tudnának csak a kézműves szegmensben akvirálni. Mivel értékromboló, és nehezen megtérülő ügyletet nem akarnak lebonyolítani, így inkább kivárnak.

Ennek ellenére Swinburn szerint a nagy sörgyártók körében folytatódhat a konszolidációs folyamat, ugyanakkor már nem akkora méretű tranzakciókra kell gondolni, melyek révén az Anheuser-Busch InBev, illetve a SABMiller óriáscégek is létrejöttek. A vállalatok célpontjai elsősorban Ázsiából kerülhetnek ki, ahol legutóbb a Heineken hajtott végre egy nagyobb szabású tranzakciót az Asia Pacific Breweries (APB) megvételével.

Érdemes kiemelni, hogy egyes elemzői vélemények szerint a Molson Coors is célpont lehet a söripari óriások számára. Vélhetően ennek is szerepe lehet abban, hogy idén már 32 százalékot emelkedett a részvény árfolyama, miközben az S&P még csak egyszámjegyű pluszt tud felmutatni.

Molson Coors napi grafikon (NYSE) Forrás: TradingView.com, Investor.hu