Pesten is besült az új vuvuzela

meccsnézés, combinho, szabadság tér, foci vb
Vágólapra másolva!
Négy éve óriási hírnévre tett szert a vuvuzela, hiába idegesítette a többséget a fülsiketítő hangú hangszer, sikerült túlélnie a dél-afrikai vb-t. Az idei vébén már tiltott eszköznek számít - nem úgy a combinho, amitől hasonló sikert vártak a német ötletgazdák. Megnéztük, Budapesten mennyire csigázza fel az embereket, és sajnálattal konstatáltuk, hogy a kivetítők előtt a földön ülő embereket nemhogy a hangszer, de a meccs sem pörgette fel. A Szabadság téren forgatott riportunkat egy szép arcú fiatal lány, és a játszótéren vidámkodó gyerekek mentették meg.
Vágólapra másolva!

A combinho lesz az új vuvuzela - írtuk május végén, de a német hangszer hiába tűnik praktikusnak, hiába egyesíti a dobot, a sípot, a kereplőt és a csörgőt egy zajkeltő eszközben, Brazíliában tartózkodó tudósítónk még egyetlen egyet sem látott belőle. Igaz, olyan meccsen történetesen nem járt még, ahol a németek játszottak volna, márpedig a combinhót egy német cég dobta piacra, nemzeti színekre festve.

Az Origónak sikerült beszereznie egyet a MédiaMarkt jóvoltából, gondoltuk, megnézzük, mi lehet a bajuk a drukkereknek a hangszerrel, ezért kilátogattunk a budapesti Szabadság térre, ahol egy óriás és egy nagyon nagy kivetítőn lehet nézni a foci-vb meccseit, ezúttal a német-franciát. Rögtön a német himnusz után megpróbálunk rábeszélni pár német mezes drukkert, hogy teszteljék le elsőként a dobot.

Hozzá ne érj a plédemhez!

Talán a nap sütött túlságosan, talán a szurkolók izgultak nagyon a kezdő sípszó előtt, vagy nem fogyott még elég sör, de három lány közül egy Müller-mezes azt mondta, hogy menjünk arrébb a nagy kamerával, őt most a meccs érdekli, talán majd a szünetben visszatérhetünk a tesztre. Egy német felmenőkkel is rendelkező Schweinsteiger-pólós fiatal pedig konkrétan felszólított, hogy hozzá ne merjünk érni a plédjéhez, nem nekünk hozta, a hangszer pedig hidegen hagyja.

Forrás: Origo - videó

Biztosan rossz volt az időzítés, gondoltuk, előbb-utóbb csak kiderül, hogy miért is híres messze földön a magyar vendégszeretet, no és miért is vártak oly' sokat a németek a combinhótól. Hogy a hangszerrel lenne gond, arra gondolni sem mertünk, bár ahogy ránézünk a közel ezer emberre, nincs, akiről el tudnánk képzelni, hogy kapható lenne egy kis hangszeres szurkolásra. Egy 60-as, jó hangulatban ücsörgő, szomjúsággal biztosan nem küszködő férfi masszívan jelzi, hogy 5-0-ra nyernek a németek, na, majd ő, gondoljuk, de nem, a combinhózáshoz neki sem jött meg a kedve.

A szép arcú lány és a gyerekek mentették meg a hangszertesztet!

Az emberek egyhangúan ültek, aztán a kisebb kivetítőn elment a kép. Amikor visszajött, óriási vastaps fogadta a jó hírt, még annál is jóval nagyobb, mint amikor Hummels a 13. percben fejjel vezetést szerzett a németeknek. Pedig nem úgy tűnt, mintha tele lenne francia drukkerekkel a helyszín. Később még egyszer elment a kép, a szűzlány ártatlanságával kamerázó kollégához köszönés nélkül odafordult egy szervezőnek kinéző figura, és azt kiabálta: "B*** meg, ez lesz a hír, hogy elment a kép?"

A hátranyalt hajút sem érdekelte

Megköszöntük kedvességét, majd bíztunk a jobb folytatásban. Egy hátranyalt hajú, négy sörrel egyensúlyozó srác volt a következő kiszemelt, kértük, nézze meg ezt a király cuccot, próbálja ki a haverjaival, meccs, sör, buli, dob, síp - soroltuk a jó dolgokat, de őt sem érdekelte a combinho, azt mondta, még azt sem tudja, pontosan kikkel fogja nézni a meccset. Hogy akkor kinek vitte a sört, rejtély.

A gyerekeknek nagyon tetszett a combinho Forrás: Origo - videó

Semmi gond, akkor kipróbáljuk mi ezt a csodahangszert, dobolunk egy sort, néhány kósza tekintet ránk szegeződik, de az emberek ekkor még mindig közönyösen ülnek, sorban állnak sörért, lángosért, hotdogért - szurkolásról szó sincs (persze, értjük mi, hogy nem jutottak ki a magyarok, de akkor is). Aztán egy barátaival beszélgető fiatal lányhoz fordulunk, aki a kedvünkért belefúj a sípba, királyság, legalább lesz egy jó kép a cikkhez.

Ekkor megpillantunk egy játszóteret, egymásra nézünk az operatőrrel, és már megyünk is az egyik mászóka mellé, ahol egy büszke családapát kérdezük, van-e kedve odaadni a gyerekeinek a combinhót. Miért nem velük kezdtünk? Az aranyos fiúcska és kislány nagy-nagy örömmel dobol a hangszerekkel, a sípot is lelkesen fújják. Mi csak csodáljuk őket, és örülünk, hogy megtaláltuk az igazi, és hálás szurkolókat.