Szenved a Samsung

Vágólapra másolva!
Egyre keményebb a verseny az okostelefon-piacon, a klasszikus hardvergyártónak számító Samsung pedig igen-igen megszenvedte a második negyedévet. Az értékesítési és eredményszámok elmaradtak a várakozásoktól, így csak a harmadik negyedévre vonatkozó optimizmus mentette meg a részvényt az eséstől.
Vágólapra másolva!
  • A legfontosabb adat, hogy a társaság operatív nyeresége "csupán" 7,2 ezer milliárd wont tett ki (7,1 milliárd dollár), miközben az elemzői konszenzus ennél jóval magasabbra, 8,1 ezer milliárd wonra számított.
  • Az adat ráadásul annak függvényében még kedvezőtlenebbül értékelhető, hogy május 12-én még 9,3 ezer milliárd wonról szóltak az elemzői várakozások, ám később ezeket visszavágták.
  • A gyenge teljesítményben annak is szerepe volt, hogy a koreai won erősödött a főbb devizákkal szemben a második negyedévben, a dollárral szemben például 5,2 százalékkal. Exportáló cégként ez nem kedvező a Samsung számára.
  • Ennek megfelelően a nyilvánosságra hozott értékesítési számok sem okoztak nagy eufóriát, a várt 53,2 ezer milliárd won árbevétellel szemben 52 ezer milliárdot produkált a második negyedévben a Samsung. Elemzők szerint ugyanakkor a második negyedév nem is szokott olyan erős lenni, például Kínában sem.
  • A telekommunikációs egység (okostelefonok) például csak 5,1 ezer milliárd wonos operatív nyereséggel járult hozzá a csoport teljesítményéhez, szemben az egy évvel korábbi 6,7 ezer milliárddal. Mivel a szegmens a teljes eredmény 70 százalékát teszi ki, így alapvetően az látható, hogy az okostelefon-piac lassulása igen kedvezőtlenül érinti a dél-koreai gyártót.
  • A harmadik negyedév viszont jól alakulhat a társaság számára, miután Kínában erős lehet majd a kereslet a 4G-s okostelefonok iránt, állítják az elemzők.
  • Szintén kedvező lehet, hogy az Apple a július-szeptember időszak értékesítési adataiba még jó eséllyel nem tud beleszólni egy új modellel, mivel azok csak várhatóan szeptember közepén-végén kerülnek bemutatásra. Ez a Samsung számára kedvező jelenség.
  • Ahogyan az is, hogy a HD minőségű TV-k iránt is egyre nagyobb a kereslet a fejlődő piacokon, köszönhetően az LG, a Sony, valamint a Samsung agresszív árképzési politikájának. A fogyasztói elektronikáért felelős divízió így nem is csoda, hogy 490 milliárd won operatív nyereséget ért el, szemben a tavalyi 430 milliárd wonnal.
  • Az előzetes számok publikálása után az árfolyam enyhe pluszban áll, ami vélhetően a jelenlegi (harmadik) negyedévre vonatkozó optimizmussal magyarázható.