Nem tudja, milyen hitelt vegyen fel? Itt a segítség!

Vágólapra másolva!
Egy ingyenes alkalmazás segítségével bárki kiszámolhatja, milyen lakáshitelt vegyen fel, mekkora lesz a havi törlesztője, mik a kockázatok és hogyan alakulhat a hitel a jövőben.
Vágólapra másolva!

A Bankmonitor által fejlesztett Tudatoshitel nevű alkalmazás mindenki számára elérhető, és semmilyen pénzügyi előképzettséget nem igényel. Sándorfi Balázs ügyvezető szerint a szolgáltatással komoly hiányosságot pótolnak, mivel eddig nem volt olyan segítség, amivel az átlagember konkrétan, forintosítva utánaszámolhatott volna lehetőségeinek, a jövőbeli kockázatok figyelembevételével.

Felhasználóbarát

Az alkalmazás kezelőfelülete egyszerű, áttekinthető és közérthető. Első lépésben néhány alapadatot kell megadnunk, háztartásunk havi bevételét és kiadásait (ezt lebontva is beírhatjuk, például a rezsiköltségeket külön mezőbe). Ezután meg kell mondanunk, milyen céllal akarunk ingatlanalapú hitelt felvenni, mekkora összegre és milyen önerővel rendelkezünk. Az alkalmazás ezután különféle, számunkra elérhető hitelkonstrukciókat kínál fel, többféle futamidővel és számszerűsített havi törlesztőrészletekkel. Mivel a Bankmonitor független tanácsadócég, az alkalmazás nem konkrét bankok termékeit ajánlja, csak hitelkonstrukciókat általában. Miután felmértük lehetőségeinket és a kockázatokat, az oldal alján található linken kezdhetjük meg az ügyintézést.

Számol a kockázatokkal

A legszimpatikusabb konstrukció kiválasztása után egyszerűen utánaszámolhatunk a kockázatoknak. Lefuttathatunk például egy válságszimulátort, ami világosan és számszerűsítve megmutatja, mi történne hitelünkkel és hogyan alakulna törlesztőrészletünk, ha a 2008-as gazdasági világválság megismétlődne. De akár kézzel is beállíthatjuk, a kamat mekkora emelkedésére vagy csökkenésére számítunk a következő években, ennek függvényében megtudhatjuk, hogyan változna havi törlesztőnk. De a program azt is kiszámolja, megadott havi megtakarításaink mellett milyen kamatváltozások mellett tudjuk még fizetni a havi részleteket.

Az alkalmazás kipróbálásához kattintson ide.

Élénkül a hitelfelvétel

A 2008 óta tartó visszaesést követően idén lassan élénkülni kezdett a lakosság hitelfelvételi kedve. Jól jelzi ezt, hogy a bankok az elmúlt 3 hónapban 62 százalékkal több lakáshitelt helyeztek ki, mint a tavalyi év ugyanazen időszakában. Az emelkedés rendkívül markánsnak tűnik, azonban csak azért, mert a bázis, amihez viszonyítunk, nagyon alacsony volt: 2008 óta a lakáshitelek körében a visszaesés 88 százalékot tett ki.

Vannak kockázatok

Mivel a devizahitelek már nem elérhetőek, az azokat sújtó árfolyam-ingadozások nem jelentenek kockázatot a hitelesek számára. Jelenleg a legnagyobb rizikófaktort a kamatszint képviseli. Ez ma az alacsony alapkamat miatt nem magas, viszont semmi sem garantálja, hogy a jövőben nem fog változni. Éppen ezért különösen fontos, hogy a leendő hitelesek tisztában legyenek azzal, a lehetséges kamatváltozások hogyan érinthetik hitelüket, illetve azzal is, adott pénzügyi helyzetükben milyen hitelt engedhetnek meg maguknak különféle kamatváltozásokkal számolva.

Megfontoltan kell dönteni

Az alkalmazás nagy segítséget és jó kiindulási pontot jelenthet minden leendő hitelfelvevő számára, de használata mellett érdemes megfontolt döntést hozni. A kalkulátor természetéből adódóan csak a pénzügyi folyamatokat képes figyelembe venni, és bár arra is tud előrejelzéseket nyújtani, milyen segítséget vehetünk igénybe, ha bajba kerülnénk (esetleg elveszítjük az állásunkat), külső tényezők befolyásolhatják helyzetünket. Egy radikális gázáremelést az ukrán-orosz kapcsolatok változása miatt például nyilván senki nem láthat előre.