A 7000. résszel tér vissza ma a Barátok közt

Balogh Edina
Vágólapra másolva!
A szappanopera indulása óta nem volt ilyen rövid a nyári szünet, egy hét leállás után már jön is vissza az RTL Klub napi sorozata.
Vágólapra másolva!

A 7000. részéhez ért a Barátok közt, ami akkor is szép eredmény, ha esténként két rövid epizódot ad le a csatorna 25-30 percbe zsúfolva. A szappanopera korábban öt-hat hetes nyári leállásokat is beiktatott, mivel a vakáció alatt hagyományosan kevesebben ülnek a képernyő előtt. Idén azonban a TV2 sem áll le, folyamatosan adagolja az Édes életet és a Jóban Rosszbant, az RTL pedig aligha akar egy-másfél hónap előnyt adni a riválisnak, megteremtvén annak esélyét, hogy átszokjanak a Barátok közt nézői a rivális szappanoperára.

Kalamár Tamás producer az RTL reggeli műsorában elmondta, hogy soha nem volt ilyen, hogy csak egy hét szünet lett volna nyáron, és persze büszke a hétezer részre. „A nyolcezredikhez csak egy dolog kell: a nézők" – tette hozzá. Szerinte egy idő után óhatatlan, hogy a színész jelleme belemegy a játszott karakterbe, így mindenki benne van a játszott figurában. A producerrel a közelmúltban hosszabban interjúztunk, itt mindenféle kulisszatitkot megtudhat.

Balogh Edina Forrás: RTL Sajtóklub

Várkonyi András régi szereplő, az első percektől a stáb tagja. „Alapító atya vagyok, ha úgy tetszik. Az első forgatás még bőven megvan, hiszen a nagy ijedtségre az ember sokáig emlékszik. A szappant és az operát ismertük külön, de akkoriban egyben még nem, új műfajt kellett hamar megtanultuk... eleinte riadtan néztük a rengeteg szöveget. A humor viszont az élet show-ja, és amikor megkaptam a szerepet, én már azon kezdtem gondolkodni, hogyan lehetne belecsempészni a karakterbe azt a derűs alapállást, amely a sajátom" – emlékezett a színész, aki szerint ő kevésbé nyugodt és toleráns, mint Vili bácsi, egy jóságos lény. „Én kicsit konfrontatívabb vagyok" – tette hozzá.

Balogh Edina sokáig nem volt képernyőn, most – szülés után - megint aktív: „Másfél évet voltam távol a sorozattól, elképesztően jó érzés volt visszatérni. Mivel a férjem is itt dolgozik, azért gyakran visszajártam, csak épp nem dolgozni. Célom gyorsabban, hamarabb végezni, hogy mehessek haza a kicsihez." Úgy látja, hogy az ő története sokszor követte Kinga sztoriját, de persze minden fikció, ami a sorozatban látható.

A Barátok közt több szereplőjével interjúztunk már, Kiss Ramónáról itt tudhat meg sok mindent, Tihanyi Tóth Csaba itt sztorizott bővebben, Varga Izabellát pedig itt faggattuk.