Tizenegy szexi fickóval búcsúzunk a vb-től

Vágólapra másolva!
A focivébé egy hónapjából nem csak arra fogunk emlékezni, kik játszottak a legjobban, és kik buktak akkorát, hogy a föld is döngött alattuk. Összeválogattunk a mezőnyből tizenegy kirívóan jóvágású futbalistát, plusz egy szövetségi kapitányt - tekintet nélkül a tehetségre vagy a teljesítményre. Úgy szakmailag, mint emberileg!
Vágólapra másolva!

Patrick Pemberton (Costa Rica), kapus
21 éves, 21-szeres válogatott, és azonnal beugrik róla a Hair híres Black boys című száma. Második számú kapusként nem lépett pályára, de a kispadon üldögélve is jól festett.

Forrás: AFP/Emmanuel Dunand


Mats Hummels (Németország), védő

A 25 éves, szép szál (192 cm) német aranyérmes védő létére egyetlen próbálkozásából egyszer betalált a tornán. Azért nem valószínű, hogy valaha is gólkirály válna belőle, de a modellszakmában még a csúcsra érhet.

Forrás: AFP/Patrik Stollarz


Damarcus Beasley (Egyesült Államok), védő

A 32 éves amerikai hihetetlen győzni akarása a belgák ellen, valamint elképesztő koponyaformája teljes jogú, biztos tagságot ér válogatottunkban.

Forrás: AFP/Carl De Souza


Raúl Albiol (Spanyolország), védő

Ami szép, az szép. Ez a 190 cm magas, klasszikus kinézetű, ibér védő az. Nem váltotta meg a világot Brazíliában, azért egy meccset végigjátszott.

Forrás: AFP/Lluis Gene


Joao Pereira (Portugália), védő

Randa fülbevalója ellenére is felvettünk a listára, sármos-kisfiús mosolya és a jobb szeme alatt található,
jellegzetes anyajegye miatt.

Forrás: AFP/Francisco Leong


Antonio Candreva (Olaszország), középpályás
A 27 éves játékosnak egy gólpasszával és 82%-os passzpontosságával nincs mit szégyellnie. Ha valaki mégis megszólná, elég villantania azt a fehér fogsort.

Forrás: AFP/Giuseppe Cacace


Andreasz Szamarisz (Görögország), középpályás

Az Olimpiakosz 25 éves szépfiújának egyetlen gólja a nyolc közé kerüléshez kevésnek bizonyult a tornán. Ilyen szép orral azonban nem érdemes búsulni.

Forrás: AFP/Christophe Simon


Xabi Alonso (Spanyolország), középpályás

Bár a fitos orrú Juan Mata majdnem kiszorította a csapatból, a Real Madrid 32 éves sztárja végül csak kikövetelte magának a helyet. Legkomolyabb szexepilje vörös árnyalatú szakálla: úgy esik rajta hasra a napfény, mint Müller a szabadrúgás-figuránál.

Forrás: AFP/Lluis Gene


Blerim Dzemaili (Svájc), középpályás

Erről az albán családból származó, macedón születésű srácról még nem készült két hasonló kép. Ezerarcú Bleri és az ő fekete szemei.

Forrás: AFP/Alberto Lingria


Gonzalo Higuaín (Argentína), csatár
Nem alkotott nagyot a vb-n, de részünkről egyébként is szinte mindegy, mit csinál a pályán. Csak legyen ott!

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andreas Gebert


Alireza Dzsahanbaks (Irán), csatár
Még egy fekete gyémánt. Az iráni csatár 20 évesen három világbajnoki meccsen is szerepet kapott. Mi sem fukarkodnánk a bizalommal.

Forrás: AFP/Miguel Schincariol


Szövetségi kapitány: Jürgen Klinsmann (Egyesült Államok)

A kissé kopaszodó, mégis hihetetlenül sármos, ráadásul rendkívül szimpatikus Klinsmann kiemelkedik a vezetőedzők mezőnyéből. Ráadásul nem csak kinézetre. Jürgen, öröm volt önt munka közben nézegetni!

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andreas Gebert